Infostart.hu
eur:
375.52
usd:
318.13
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Előítéletektől szenvednek a nevelőszülők mellett felnőtt fiatalok

Előítéletektől szenvednek a nevelőszülők mellett felnőtt fiatalok

Jól érzik magukat és megállják a helyüket az életben azok a fiatalok, akik nevelőszülőknél nevelkedtek, mert valamilyen ok miatt saját családjukból kiemelték a szakemberek. A rendszernek azonban vannak hiányosságai, amelyre az SOS Gyermekfalu kutatása is rámutatott.

A tanulmány minőségileg kívánta megismerni a fiatalok sorsát – hangsúlyozta az InfoRádiónak Szilvási Léna, az szervezet gyermekvédelmi programigazgatója. A kutatásra tíz – több éve önállóan élő és boldoguló – önkéntes jelentkezett, akik elmesélték az eddigi életútjukat, az SOS Gyermekfaluval kapcsolatos élményeiket, valamint azt, hogy hogyan boldogulnak az életben. Azokat a személyeket is megkérdezték, akiket ők az életükben legfontosabb személyként jelöltek meg.

A felmérésből kiderült, hogy vannak, akiknek fontos alapot jelentett a szervezet által nyújtott segítség, és az integrálásra jelentkező fiatalok élete jól alakult, és jól tudják használni a megszerzett tapasztalatokat. Bár azt is tudni kell, hogy általában azok jelentkeznek az ilyen beszélgetésre, akik elégedettek a jelenlegi helyzetükkel – tette hozzá Szilvási Léna.

A váltásokat és új helyzeteket nehezen élik meg a gyermekek, ilyen lehet a nevelőszülő- vagy helyszínváltás. Olykor hónapokat vesz igénybe, míg hozzászoknak az új életkörülményekhez – hangsúlyozta a szakértő. Mivel a fiatalok véleményét tartják a legfontosabbnak, ezért minél több hasonló kutatást, beszélgetést szeretnének szervezni a jövőben, hogy megtudják, mi az, amin változtatni kell. Arra ösztönzik a beszélgetésre jelentkezőket, hogy bátran és őszintén mondják el véleményüket. Sokan elmesélik, hogy a társadalom gyakran előítéletesen viszonyul hozzájuk, és olyan atrocitások érik őket, melyekkel mások nem találkoznak.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×