Infostart.hu
eur:
375.34
usd:
318.08
bux:
127561.97
2026. február 26. csütörtök Edina

Egész télre fűtés és meleg víz nélkül maradhat több lakás is

Csütörtök éjjel hatalmas robajra, gázszagra ébredtek a 12. kerületi Törpe utca lakói. Az 1/B. szám alatt folyó építkezésen beszakadt a támfal, most úgy néz ki, két szomszédos lakóházban akár egész télen nem lesz fűtés.

„Tegnap éjszaka fél tizenkettőkor egy hatalmas robajt hallottunk, majd az egyik lakótárs jelezte, hogy ömlik a gáz az építkezés felőli oldalon, leomlott a támfal”   – mondta az InfoRádiónak a ház egyik lakója, Villányi Zsófia.

Az építkezés melletti telek egy része tíz méter mélyen beszakadt. Mivel a katasztrófavédelem lezárta a környező járdaszakaszt, így a hátsó épület lakói nem tudnak a kapun át közlekedni. Éppen ezért a szomszédos ház udvarának kerítését átvágták, azon keresztül lehetséges az átjárás.

Az épségben maradt járda esetében is kétséges, hogy kellő szakértelemmel építették meg. A környékbeliek tartanak tőle, hogy nem biztonságos a használata, így várják, hogy megvizsgálja és véleményezze egy statikus.

Kisdi Márk Máté, a Fővárási Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az InfoRádiónak azt mondta, vízköddel lassították a gáz terjedését. Elmondása szerint biztosították a területet, a szomszédos társasházak lakói így biztonságban közlekedhetnek a telken. A lakásokban az elektromos áramellátás üzemel, és alternatív fűtésre is van lehetőség. 

A baleset miatt két épületben, 16 lakásban nincs gáz, tehát egyelőre többek között körülbelül 20 gyermek és 6-8 idős ember maradt meleg víz és fűtés nélkül. A helyreállításról még nem esett szó, ez Villányi Zsófia elmondása szerint a társasház feladata lesz. De mivel a támfal, amiben a gázcső elhelyezkedik, továbbra sem stabil, így a gázművek szakemberei nem tudták pontosan megmondani, mikor állítható helyre a szolgáltatás, úgy tudják, akár három hónapot is várniuk kell erre a lakóknak.

Nem az első eset, hogy probléma volt az építkezésen, pár hete egy másik támfal omlott be, bár a lakók jelezték, hogy a nem biztonságos a helyzet, nem tettek ellene semmit. Az érintett lakók az önkormányzatnál és az építésügyi felügyeletnél kopogtattak. A legfontosabb egy statikus szakvéleménye, a terület stabilizálása és a támfal visszaépítése lenne, elkerülve egy esetleges jövőbeli tragédiát – hangsúlyozta Villányi Zsófia. A szomszéd beruházóval szembeni követeléseiknek pedig hangot fognak adni. Reménykednek abban is, hogy az önkormányzat felajánlja segítségét.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Bóka János az Arénában: Horvátország és Szlovákia is tudja zsarolásra használni az energiafegyvert

Ukrajna uniós jogot sért azzal, hogy nem indítja újra a kőolajszállítást a Barátság vezetéken, és még a tranzitdíjról is lemond magasabb politikai célok érdekében – hangsúlyozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A horvát Adria vezetéken lehetne orosz kőolajat szállítani, és Horvátország a nagyon magas tranzitdíjjal profitálni akar a helyzetből. A két ország nagyon jól tudja úgy forgatni a vezetékcsapokat, hogy az energiafegyvert zsarolásként lehessen alkalmazni Magyarországgal szemben bármilyen politikai ügyben – fogalmazott.

Kormányinfó: elrendelték a magyar energetikai infrastruktúra megerősített katonai védelmét, nem korlátozzák a bankok számát

Ha tartósan kiesik a Barátság kőolajvezeték, a magyar benzinárak drasztikusan emelkednének – mondta Gulyás Gergely a Kormányinfón. A magyar pedagógusok egyszeri bruttó 150 ezer forintos juttatást biztosítanak legkésőbb márciusban, és jövőre a tanárok átlagbére meg fogja haladni az egymillió forintot – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×