Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Szeretünk ATM-nél fizetni - Lapszemle

Magyar Idők a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnökével közöl interjút. A Magyar Hírlap azt írja, hogy az önálló szerencsejáték-felügyelet eddig hetvenhét, törvénytelenül működő honlapot tett ideiglenesen elérhetetlenné.

Magyar Idők a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének elnökével közöl interjút. Jakab István a november harmadikán esedékes kamarai választásokkal összefüggésben azt mondta a lapnak, hogy ma már valamennyi szakmai szervezet egyet akar: egymást segítve sikeresen gazdálkodni. A jövőben erre az együttműködésre épülve születhetnek meg azok a stratégiai döntések, amelyek érdemben hozzájárulhatnak a magyar agrár-élelmiszeripar fejlődéséhez - fogalmaz az Országgyűlés alelnöke.

A Magyar Nemzet szerint jó néhány író, képzőművész és tízezernél több civil is felháborodott a sugarbabyk számára randikat hirdető Puncs.hu miatt. A petíciót aláírók a család védelmére hivatkoznak. Szerintük az oldal a prostitúciót támogatja, ezért az ombudsmantól, sőt a belügyminisztertől várnak valamilyen megoldást, illetve szeretnék elérni, hogy a Puncs ne reklámozhassa magát nyilvánosan.

A Magyar Hírlap azt írja, hogy az önálló szerencsejáték-felügyelet eddig hetvenhét, törvénytelenül működő honlapot tett ideiglenesen elérhetetlenné. A játékosoknak fontos tudniuk, hogy az ilyen honlapokon szerzett nyeremény bírósági úton nem érvényesíthető. Az internetes póker egyébként online kaszinójátéknak minősül, amire csak egyetlen cégnek van engedélye, de az sem üzemeltet ilyet.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy ugrásszerűen megnőtt a készpénzkiadó automatáknál végrehajtott befizetések száma. Ennek két oka van: számos bank nagy mértékben növelte az ilyen ATM-ek számát, és az ügyfelek is szívesebben használják ezt a módszert az időigényes és a fiókok nyitva tartásához kötött pénztári befizetések helyett.

A napi.hu arra figyelmezteti az olvasóit, hogy a régi húszezresekkel csak december végéig lehet fizetni, ezért érdemes megszabadulni tőlük. 8,8 millió darab, 176 milliárd forint értékű bankjegyről van szó, ami a teljes állomány öt százaléka - írja a portál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×