eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Közelít a gépek ideje - lapszemle

A Magyar Nemzet úgy tudja: a baloldali pártok körüli értelmiségi kör javaslata szerint Balázs Péter lehetne egy baloldali összefogás közös miniszterelnök-jelöltje. A Pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: szakértők szerint átlagosan 10-15 százalékkal növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra lehet számítani az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban.

A Magyar Idők cikkéből kiderül: a korábbi évekre jellemző, átlagosan félmillió végrehajtás helyett idén 350 ezer eljárás indulhat el. A lap az okok között említi a lakosság jobb anyagi helyzetét, valamint a devizahitelek lassú kifutását. A lap által megkérdezett szakértő szerint utóbbi esetben az elsétálási jog bevezetése is segítség lehetne, vagyis, ha az adós minden érdemi vagyonát értékesítették, bizonyos feltételek mellett a fennmaradó tartozása alól mentesülhetne.

A Magyar Nemzet úgy tudja: a baloldali pártok körüli értelmiségi kör javaslata szerint Bajnai Gordon egykori külügyminisztere, Balázs Péter lehetne egy baloldali összefogás közös miniszterelnök-jelöltje. A lap szerint a pártok a háttérben mindenképpen olyan embert keresnek, akinek van már politikai tapasztalata, és lehetőleg európai kapcsolatrendszere is.

A Világgazdaság arról ír, hogy egy friss kormányrendelet rögzíti a megújuló energia termelésének támogatási rendszerét, de a paragrafusok egy része csak jövő nyáron lép életbe. A lap szerint a biomasszásoknál szigorúbb, a naperőműveknél lágyszívűbb lett a szabályozás.

A Portfolio Gerd Leonhard jövőkutatóval készített interjút, aki szerint öt-hét éven belül a gépek már elég fejlettek és tanultak lesznek ahhoz, hogy elkezdjék mérsékelni az emberek munkaterhelését; ugyanakkor nem szabad hagyni, hogy a gépek saját döntéseik alapján fejlesszék magukat vagy hogy döntéseket hozhassanak saját képességeikről.

A Napi.hu arról ír, hogy létszámcsökkentést indított el az Opel Szentgotthárd Autóipari Kft.: körülbelül 100 kölcsönzött munkavállalóra nem tart igényt az üzemben dolgozók közül. A helyi szakszervezet szerint egyetlen ember munkaviszonyát sem szüntetik meg, arról van szó, az autóipari társaság bizonyos embereket visszaküld a vele szerződött munkaerő-kölcsönző céghez. Eközben viszont nyilvánosságra került egy felmondólevél. Részletek a Napi.hu-n és az InfoRádió reggel 9 óra után kezdődő Üzleti Reggeli című műsorában.

A Pénzcentrum.hu összeállításából kiderül: szakértők szerint átlagosan 10-15 százalékkal növekvő díjakra, és 80-90 ezer biztosítót váltó autósra lehet számítani az év végi gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×