Infostart.hu
eur:
363.86
usd:
325.02
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén
Hatalmas pénzt hoznak a budapesti forgalomkorlátozások

Hatalmas pénzt hoznak a budapesti forgalomkorlátozások

Több mint hárommilliárd forintot költöttek el a külföldiek a legutóbbi három nagy budapesti futóversenyen, ebből két milliárdot a múlt hétvégi maratonon – mondta Kocsis Árpád, a Budapesti Sportiroda ügyvezető igazgatója az InfoRádiónak.

Három olyan futóverseny van Budapesten, ami külföldi célturistákat is vonz: a Vivicitta, a Wizz Air Félmaraton és a Spar Budapest Maraton – mondta az ügyvezető igazgató. Ezeken az eseményeken idén 24 ezer fölötti volt a határon túlról érkezők száma.

Az iroda tavaly érte el a 3 milliárd forintos bevételt, amelyet – becslések szerint – idén 10 százalékkal meghaladtak. Sportrendezvényeik népszerűsége részben a nemzetközi futóturizmus feltörekvésének köszönhető, és Budapest kiemelt helyet foglal el ezen a területen, 

„Világszínvonalú versenyt rendezünk”

– büszkélkedett a cégvezető. „És ami talán a legfontosabb, hogy Budapest egy gyönyörű turisztikai város” – tette hozzá.

Felmérések szerint 50 százalék a „szájpropaganda” hatása, „hiába költünk sok pénzt és dolgozunk” rengeteget a jó marketing érdekében – vallotta be.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×