Infostart.hu
eur:
378.92
usd:
321.44
bux:
129819.11
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Itt az állami megemlékezések menetrendje

Itt az állami megemlékezések menetrendje

Nagy gondossággal és alapossággal készülnek a hatóságok a nemzeti ünnepre, hogy mindenki biztonságos körülmények között, méltó módon tudjon részt venni a rendezvényeken - mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára kedd délelőtt a Hősök falánál tartott sajtótájékoztatón.

A magyaroknak mindig meg kellett harcolniuk a szabadságért, így volt ez 1956-ban és most is – mondta Kara Ákos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára az InfoRádiónak.

„Minden olyan értéket, amely Magyarország számára fontos, meg kell tudni őrizni, ebben segítenek a nemzeti ünnepeink. Ennek a szellemében készülünk az október 23-ai megemlékezésekre.”

Az államtitkár az október 23-ai ünnepi programokról elmondta, már október 22-én is tartanak megemlékezéseket.

14 órától az 1956-os Műegyetemi emlékműnél koszorúzás és megemlékezés lesz, ahol Trócsányi László igazságügyi miniszter mond beszédet. 14 óra 40-től ünnepélyes menet indul a műegyetemi emlékünnepségre. A rendezvényen 15 órától beszédet mond Halzl József, a Budapesti Műszaki Egyetem rektora és Simicskó István miniszter.

A politikusok ünnepi beszédei után, várhatóan 16 óra 30-kor ünnepi fáklyás menet indul a Bem térre, mely a Műegyetemtől indulva érinti a Szent Gellért teret, a Szent Gellért rakpartot, a Várkert rakpartot, a Casinót, az Ybl Miklós teret, a Clark Ádám teret, a Fő utcát, Jégverem utcát és a Bem rakpartot.

A Bem téri megemlékezés délután hatkor kezdődik, ezalatt egészen este 11-ig fényfestés lesz a Budapesti Műszaki Egyetemen, a Külgazdasági és Külügyminisztérium épületén, a Terror Háza Múzeumon és a Lánchídon.

Október 23-án reggel felvonják Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, majd 15 órakor kezdődik a központi ünnepség a fővárosban, a Terror Házánál, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök.

A Millenáris B épületében Szabadságkoncert 1956 című rendezvényen fellép a New Level Empire, a Bagossy Brothers Company, a Margaret Island és az Irie Maffia.

Október 22-én és 24-én a Terror Háza Múzeum ingyenesen látogatható, a Hősök falánál pedig gyertya is gyújtható.

Október 22. és november 4. között a 4-6-os villamos és a 47-49-es villamos vonalán egy-egy ikonikus helyszínen, megállóban korabeli ruhába öltözött fiatalok, úgynevezett rikkancsok ajánlják az archív híreket a járókelőknek.

A Rákoskeresztúri új köztemető 301-es parcellájában egésznapos protokollmentes megemlékezést tartanak.

Október 23-án délelőtt 10 órától délután hatig 56-os játékkal és dokumentumfilm-vetítésekkel várják az érdeklődőket a Corvin, a Tabán, valamint a Kino Café moziban.

Október 23. és november 4. között az Időkapuk elnevezésű interaktív játékkal történelmi utazásra és interaktív tanulmányi versenyre hívják az általános- és középiskolai diákokat, akik mobiltelefonjuk és az Időkapuk applikáció segítségével járhatják be a magyar történelem szimbolikus helyszíneit.

Tallai Gábor, a múzeum programigazgatója elmondta: az intézmény is több programmal készül a forradalom évfordulójára. Lesznek rendhagyó történelemórák, és a forradalomhoz kapcsolódó kiállítás október 22-től november 5-ig lesz megtekinthető.

Az ünnep ideje alatt az Operatív Törzs mindvégig szolgálatban áll és figyel a biztonságra, amelynek tagja többek között a rendőrség, a mentőszolgálat, a meteorológiai szolgálat és a katasztrófavédelem képviselője is. Az ünnep napján, október 23-án reggel 7 órakor ülnek majd össze először

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Volodimir Zelenszkij vörös vonalat húzott: Ukrajna nem mond le a megszállt területekről

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette csütörtökön, hogy nem ír alá semmilyen dokumentumot a megszállt ukrán területek státuszának megváltoztatásáról, és Ukrajna nem ismer el egyetlen ilyen területet sem Oroszország részének.
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napoban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is érezteti hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×