Infostart.hu
eur:
375
usd:
317.62
bux:
127083.87
2026. február 25. szerda Géza
Nagy a baj a rákdiagnosztikában

Nagy a baj a rákdiagnosztikában

Az utóbbi hónapokban 70 százalékkal kevesebb páciens kapott beutalót PET/CT vizsgálatra.

Nem a beteg kevesebb, a beutalási rend rossz - írta a Népszava. A korábbi papíralapú beutalást elektronikus felületre terelte a kormányzat a nyár közepén. A változtatás részleteit miniszteri rendelet pontosította volna, ám ez a mai napig nem készült el. Ennek ellenére is elindította azonban az új rendszert a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK). Így nyár óta a korábbi hat PET/CT bizottság helyett, most 12 albizottság engedélyezhetné online az amúgy nem olcsó – az állam számára 192 ezer forintba kerülő – diagnosztikai eljárást.

Ám az érdekeltek szerint a rendszer hatékonysága most mégis rosszabb, mint amikor még országszerte küldöncök vitték hetente egyszer a betegek kartotékjait a bírálatra. Míg korábban elegendő volt a kezelő orvos által papíron a PET/CT bizottságnak írt javaslat, addig a mostani rendszerben egy online felületen kell a beteg összes adatát, kórtörténetét feltölteni. Ráadásul a korábbi egylépcsős bírálat is, három lépcsőssé vált.

A rendszer nehézkességét jól példázza, hogy

az évente a közköltségre rendelhető 30 ezer vizsgálatból most, a pénzügyi év vége előtt néhány héttel még tízezer kihasználatlan.

Onkológusok szerint az új elektronikus beutalót csak az orvos töltheti ki, és ehhez valamennyi olyan adatot be kell „másolni” amely a kezeléssel kapcsolatban keletkezett. (Korábban ezek összegyűjtését – akár más intézményekből is – továbbá rögzítését delegálni tudták a szakdolgozó munkatársaikra.) Most még az is gondot jelent az adatok továbbításánál, hogy nincsen szkennerük.

A Népszava cikke szerint van olyan területi onkológiai centrum, amely már egyáltalán nem kér betegeinek ilyen vizsgálatot, mondván: nem kínlódnak vele.

Az országban működő nyolc szolgáltató együtt július óta a korábbi havi 500-zal szemben már csak 100-150 vizsgálatot végez.

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
Sorra dönti a csúcsokat a forint

Sorra dönti a csúcsokat a forint

Erős maradt a forint a keddi kamatcsökkentés után is, az euróval és a dollárral szemben is fontos szintek közelében jár a magyar deviza miután az MNB 25 bázisponttal 6,25 százalékra vágta az alapkamatot. A nemzetközi devizapiacon közben az euró is erősödik a dollárral szemben, ami erősen meghatározhatja a forint további pályáját is. A japán jen gyenge, a jüan hároméves csúcson – a kérdés most az, meddig tarthat ki a forint lendülete a lazítási pálya árnyékában. A momentum egyelőre megvan: délután már 2023 nyara óta nem látott csúcs közelébe erősödött a magyar deviza.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×