Infostart.hu
eur:
381.66
usd:
321.55
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Káosz a kártyás tranzakciók elszámolásában - hetilapszemle

Címek a hetilapokból: Közös a felelősség, "Nem gyűlölök senkit", Gombnyomásra.

Főként a migrációról és szívügyéről, a klímavédelemről fejtette ki véleményét Áder János köztársasági elnök a Figyelőnek adott interjúban. A választási törvény módosítására vonatkozó törekvések kapcsán az államfő aláhúzta hogy a parlament 199 fősre csökkentésén és a belső népességmozgást követő választókerületi arányosításon kívül a jelenlegi választási rendszer alapelvei nem módosultak a korábbihoz képest, ahogy az a cél sem, amelyet 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztalnál megfogalmaztak, hogy a szavazások eredménye stabil kormányzás legyen.

Jó keresztény emberek is képesek megfeledkezni a szeretet parancsáról menekültügyben – mondta a Heti Válasznak Makláry Ákos. A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke, görögkatolikus parókus mindezt a migrációval kapcsolatos megnyilvánulások kapcsán húzta alá, mert – mint fogalmazott – a tömeges bevándorlás ténye alkalmas arra, hogy a rá adott reakció gyűlöletbe csapjon át. Az Öcsényben történtekre adott kormányfői nyilatkozatról Makláry Ákos azt mondta: a valóban üldözött menekülteket be kell fogadni, ám kiemelte, hogy korábban kongresszusukon a kormányfő is így látta.

A HVG-ben arról olvashatnak, hogy szinte átláthatatlan, hogy melyik banknál hogyan számolják el a külföldi kártyás tranzakciókat, pedig sokat lehet veszíteni rajtuk. A lap szerint a tájékoztatók gyakran érthetetlenek, hiányosak, ami csúnya jogviták forrása lehet, mivel a többszörös pénzváltások miatt az elköltött összeg 3-4 százalékát meghaladó summát is elbukhatnak az ügyfelek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×