Infostart.hu
eur:
381.08
usd:
322.11
bux:
0
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Ez jött az MSZP-ben a sokkhatás után

Ez jött az MSZP-ben a sokkhatás után

Az MSZP egyelőre nem keres miniszterelnök-jelöltet, viszont megkezdte a tárgyalásokat a baloldali pártokkal az egyéni választókerületek jelöltjeiről. Ezt a szocialisták országos választmányának elnöke mondta az InfoRádiónak adott interjúban. Hiller István szerint a DK-val is egyeztetnek. Mint ismeretes, az MSZP kormányfő-jelöltje, Botka László hétfőn visszalépett az őt érő külső és belső támadások miatt.

Hiller István szerint az MSZP túl van sokkhatáson, amit Botka László lemondása okozott. A párt országos választmánya szombaton összeül és lezárja helyzetértékelést, közben pedig megkezdték a tárgyalásokat a baloldali pártokkal az egyéni választókerületek közös jelöltjeiről.

"Jó esélyét látom annak, hogy ezek a tárgyalások eredménnyel zárulnak le. Látom a lehetőségét annak, hogy egyfajta minimumprogramban a 106 egyéni választókerületben megállapodjanak a demokratikus ellenzék pártjai. Az elmúlt 72 órában több dolog történt, mint az elmúlt 72 napban."

A szocialista politikus hangsúlyozta, hogy az MSZP egyelőre nem keres új miniszterelnök-jelöltet. Nem döntöttek arról sem, hogy beállnak-e a PM-es Karácsony Gergely mögé. A DK-val viszont egyeztetnek.

"Mi javaslatokkal érkezünk és nem feltételekkel. Kompromisszumot várok el és javaslok a tárgyalópartnereknek, mi is így érkezünk. A minimum, hogy a 106 egyéni választókerületben megállapodjunk, de egyáltalán nem tartom lehetetlennek, hogy ennél tovább jutunk. Erről akkor tudok beszámolni, ha már megvan. A tárgyalások előtt pedig személyi kérdésekről, akármilyen poszton megjelentő társaimról név szerint vagy nem név szerint biztos, hogy nem fogok tudni beszélni, mert erről a tárgyalások most nem szólnak. Majd eljön az idő, amikor szólnak, és akkor be fogok számolni róla."

Az MSZP lemondott alelnöke, Ujhelyi István is interjút adott az InfoRádiónak. Az európai parlamenti képviselő szerint a párt rossz irányban halad.

"Közös 106 egyéni képviselőjelöltre és közös miniszterelnök-jelöltre lenne szükségünk ahhoz, hogy az orbáni hatalom által kreált mostani választási törvényben sikerüljön többséget szereznünk a következő parlamenti ciklusban."

Folytatja a munkát és arra utalt, hogy el akar indulni 2019-es európai parlamenti választáson is.

Címlapról ajánljuk

Nipah-vírus – Eldördülhet-e valaha a startpisztoly?

Jelenleg sem Magyarországon, sem az Európai Unió területén nem azonosítottak Nipah-vírussal fertőzött esetet – mondta az InfoRádióban az egészségügyi veszélyhelyzeti általános helyettes országos tisztifőorvos. Torma Albert arról is beszélt, van-e esély arra, hogy világjárvány alakul ki.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Miért küldenek egyre több ipari eszközt aukcióra a hazai vállalatok?

Miért küldenek egyre több ipari eszközt aukcióra a hazai vállalatok?

Egy ipari berendezés sorsa ma már nem akkor dől el, amikor elromlik, hanem amikor a vállalat újragondolja a működését. Telephelyváltás, technológiacsere, költözés vagy egy lezárt projekt után egyre több cég dönt úgy, hogy nem hirdet, nem alkudozik, hanem licitre bocsátja a feleslegessé vált eszközeit. Kocsis Csaba, az Intergavel Kft. cégvezetője szerint az ipari aukció mára túlnőtt az értékesítés logikáján, és a vállalati eszközgazdálkodás szerves részévé vált: olyan mechanizmussá, amely piaci visszajelzést ad, időben keretet szab a döntéseknek, és kontrollált módon zárja le az eszközökhöz kapcsolódó üzemi bizonytalanságot.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×