Infostart.hu
eur:
375.61
usd:
317.93
bux:
127361.62
2026. február 26. csütörtök Edina
Két kategóriában is nyertek a madármegfigyelők

Két kategóriában is nyertek a madármegfigyelők

Sikeres volt a hétvégén rendezett madármegfigyelő nap a Magyar Madártani Egyesület szerint. A szervezet szóvivője elmondta: két nap alatt mintegy félmillió madarat figyeltek meg, a legtöbbet Pest megyében.

Európában és Közép-Ázsiában 41 ország legalább 934 helyszínén négymillió madarat figyelt meg a 21 704 regisztrált résztvevő – mondta el a Magyar Madártani Egyesület szóvivője, hozzátéve, hogy a játékos versenyben Magyarország idén a három kategóriából kettőt megnyert.

„Elsők lettünk a rendezvényhelyszínek – 123 – és a résztvevők számával – 3919 – is, a látott madarak számában – félmillió - pedig a harmadik helyen végeztünk. Finnország – 1,3 millió - és Svédország előzött meg. A seregély, a danka sirály és a tőkés réce volt a leggyakoribb madárfaj, a legtöbb megfigyelési helyszín Pest megyében volt, a legtöbb résztvevőt Fejér megyében fogadhattuk, a legtöbb madarat Hajdú-Bihar megyében, a Hortobágyi-halastó környékén látták.”

A legérdekesebb megfigyelt faj az Ázsiából érkező vándorfüzike nevű madár volt – tette hozzá a Magyar Madártani Egyesület szóvivője.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Rendkívüli tanárpénz – a KSH-számok korrekciója miatt vált szükségessé a bruttó 152 ezer forintos juttatás

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a csütörtöki Kormányinfón részletesen is elmagyarázta, miért, mikor és miért ennyi pénz járt a hazai pedagógusoknak, mint amennyit a szerdai miniszterelnöki bejelentés tartalmazott. A közlésből kiderült: csak a tanárok számára kedvező irányba tévedhet a statisztika, és 2031-ig ez így is marad.

Bendarzsevszkij Anton: legkésőbb novemberig lehet áttörés az orosz–ukrán béke ügyében, de nem a fronthelyzet miatt

Az olyan befolyásoló körülmények, mint az időjárás alakulása vagy az energetikai infrastruktúra állapota, egyre inkább a béke, a kompromisszum irányába terelheti az ukránokat, Oroszország szempontjából pedig egyáltalán nem mindegy, milyen eredményt hoz a novemberi, amerikai félidős kongresszusi választás – mondta az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×