Infostart.hu
eur:
375.62
usd:
318.35
bux:
127594.19
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Török Gábor meghökkentő reagálása Botka László lemondására

Török Gábor meghökkentő reagálása Botka László lemondására

Török Gábor is reagált Botka László bejelentésére: lemondott a miniszterelnök-jelöltségről.

"Logikus lépés".

A politikai elemző mindössze ennyit írt a közösségi oldalán Botka László lemondásának hírére.

Botka László szegedi sajtótájékoztatóján hétfőn délelőtt azt mondta, hibázott, mert nem mérte fel pontosan, hogy a demokratikus ellenzék többsége nem győzni akar a választásokon, hanem túlélni.

Az ellenzéki politikus tájékoztatása szerint döntéséről értesítette pártja vezetőit, és azokat a szövetségeseit is, akik már eddig felsorakoztak mellé "a kormányváltó szövetségbe".

Botka László döntése indoklásakor elmondta: abban is hibázott, hogy nem mérte fel kellőképpen, a "politikai maffia" mennyire behálózta a demokratikus ellenzéket és alulértékelte a "Fidesz aljasságát" is.

Lemondott az MSZP alelnöke, Ujhelyi István is.

Címlapról ajánljuk
13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

13 éves lány az észak-koreai atomprogram élén? – A szakértő szerint nem lenne ebben semmi kockázat

Kim Dzsong Un 13 éves lánya lett az észak-koreai rakétaprogram vezérigazgatója és a haderő irányítója, legalábbis erről ír egy dél-koreai lap hírszerzési forrásokra hivatkozva; a tábornokok a kislánynak kötelesek jelenteni, és rendszeresen kapnak tőle parancsokat, utasításokat is. Csoma Mózes Korea-kutató, volt szöuli nagykövet szerint a dél-koreai információt fenntartásokkal kell kezelni.

Felhívta Robert Ficót Orbán Viktor – itt az eredmény

A téma a Barátság kőolajvezeték helyzete volt, a telefonpartnerek megállapodásra is jutottak a további lépésekkel kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×