Infostart.hu
eur:
378.41
usd:
321.25
bux:
124714.69
2026. február 25. szerda Géza
Soros György Magyarországra érkezett

Soros György Magyarországra érkezett

Közzétette a kormány a nemzeti konzultáció kérdéseit.

Közzétette a kormány a Facebook-oldalán a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció hét pontból álló kérdőívét, amelyre november 24-ig lehet válaszolni.

Az első pontban arról lehet nyilatkozni, támogatják-e, hogy "Soros György arra akarja rávenni Brüsszelt, hogy Afrikából és a Közel-Keletről évente legalább egymillió bevándorlót telepítsen az Európai Unió területére, így Magyarországra is".

Egy két évvel ezelőtti írására hivatkozva azt írták: Soros hosszú évek óta azon dolgozik, hogy megváltoztassa Európát és az európai társadalmakat. Célját más civilizációs hátterű embertömegek betelepítésével akarja elérni. Terve bemutatásakor így fogalmazott: "az előre látható jövőben az Európai Uniónak be kell fogadnia legalább egymillió menedékkérőt évente".

Hozzátették:

az Európai Parlament is támogatta az áttelepítési programokat, valamint a bevándorlási útvonalak létrehozását.

A második pont szerint Soros György brüsszeli vezetőkkel együtt azt is el akarja érni, hogy az EU tagállamai, így Magyarország is, bontsák le a határvédelmi kerítéseket, és nyissák meg a határokat a bevándorlók előtt.

Megjegyezték: a jól őrzött határok hatékony védelmet jelentenek az illegális bevándorlás ellen. Nem véletlen, hogy a Soros-tervnek fontos célja a határvédelmi kerítések lebontása, így a határ nyitása a bevándorlók előtt. Idézték a milliárdost, aki úgy fogalmazott, hogy "a mi tervünknek a menekültek védelme a célja, és a nemzeti határok jelentik az akadályt".

A harmadik pont szerint "a Soros-terv része, hogy a nyugat-európai országokban összegyűlt bevándorlókat Brüsszel kötelezően ossza szét, különös tekintettel a kelet-európai országokra. Ebben Magyarországnak is részt kellene vennie".

Soros György tavalyelőtti cikkét idézték:

"ha ez nem lesz egy állandó és kötelező eleme a közös uniós menekültügyi rendszernek, akkor az össze fog omlani". Megjegyezték: 2015-ben Brüsszelben döntés született arról, hogy első lépésként Magyarországnak 1294 bevándorlót kell befogadnia.

Hozzátették: tavaly a bizottság felső határ nélküli elosztási kvótára tett javaslatot, Soros György javaslatával egybehangzóan létrejön az uniós Menekültügyi és Migrációs Ügynökség, amely tovább gyengíti a nemzeti hatáskört a bevándorlás kérdésében. Ha a betelepítési kvóták életbe lépnek, a magyaroknak már nem lesz beleszólásuk abba, hogy kivel élnek együtt a jövőben - írták.

A negyedik pontban azt lehet véleményezni, hogy "a Soros-terv alapján Brüsszelnek arra kellene köteleznie minden tagállamot, így Magyarországot is, hogy minden bevándorlónak fizessen 9 millió forint állami segélyt".

Magyarázatként megjegyezték: Soros szerint az EU-nak "biztosítania kellene menedékkérőnként évi 15 ezer eurót az első két évben, hogy fedezze a szállást, az egészségügyi ellátást, az oktatási költségeket - és hogy a menekültek befogadását vonzóbbá tegye a tagállamoknak".

Hozzátették: Soros tavaly Brüsszelben azt is javasolta, hogy az EU a migrációs válság megoldása érdekében csökkentse a közép-európai országoknak járó mezőgazdasági és kohéziós támogatásokat.

Soros György azt is el akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért - szól az ötödik kérdés.

Hozzáfűzték: Soros György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Például a Helsinki Bizottság, mely a határzár tiltott átlépése kapcsán azzal érvelt, hogy "aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos jogkövetkezmények alkalmazása". Az Amnesty International többször is követelte annak az Ahmed H-nak a szabadon bocsátását, aki kövekkel támadt a határt védő magyar rendőrökre, és ezért elítélték - írták.

A hatodik pont: a Soros-terv célja, hogy az európai országok nyelve és kultúrája háttérbe szoruljon annak érdekében, hogy az illegális bevándorlók integrációja hamarabb megtörténjen.

Ehhez Soros György A nyílt társadalom című könyvét idézték,

amely szerint "a nemzetállamok tekintélyének hanyatlása üdvözlendő fejleménynek minősül". Megemlítették: a milliárdos arról is nyíltan beszélt, nem szabad feladnunk meggyőződésünket, hogy a migráció jót tesz Európának. Felszólította a nem kormányzati szervezeteket (NGO-k) és a vállalatokat, hogy legyenek a bevándorlás szponzorai. Arról is beszélt, hogy a kontinensnek végre aktív lépéseket kell tennie a nyílt társadalmak kialakítása érdekében - írták.

A hetedik pont szerint a Soros-terv része, hogy politikai támadást indítsanak a bevándorlást ellenző országok ellen, és kemény büntetésekkel sújtsák őket.

A magyarázat szerint a Soros-terv végrehajtásának legfőbb akadályai azok a kormányok, amelyek kiállnak a nemzeti függetlenség mellett, és fellépnek az illegális bevándorlás ellen. Soros György ma még azért nem tud évente egymillió bevándorlót Európába hozni, mert vannak olyan kormányok, amelyek tiltakoznak ez ellen - írták.

A magyar kormány eleget tesz a schengeni megállapodásnak, amikor megvédi a határokat

és kerítést épít, így nehezítve a Soros-terv végrehajtását. Soros és több brüsszeli döntéshozó ezért támadja hazánkat - említették meg. Jelezték, hogy az Európai Bizottság javaslata szerint azoknak a tagállamoknak, amelyek nem vesznek részt a betelepítési programban, minden bevándorló után 78 millió forintos büntetést kellene fizetniük. "Ez akkora összeg, amelyért egy magyar munkavállaló évtizedekig dolgozik" - írák.

Címlapról ajánljuk

Újabb napot csúszik a Barátság kőolajvezeték újraindítása, Ursula von der Leyen is megszólalt

Ismét későbbre, február 26-ra halasztotta az ukrán fél a Barátság kőolajvezeték újraindításának időpontját – közölte a szlovák gazdasági minisztérium. Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arra kérte Volodimir Zelenszkijt, hogy gyorsítsa fel az orosz támadás során megrongálódott Barátság vezeték javítási munkáit.
inforadio
ARÉNA
2026.02.25. szerda, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×