Infostart.hu
eur:
389
usd:
330.1
bux:
0
2025. december 25. csütörtök Eugénia
Amit eddig tudni lehet a szegedi rendőrkapitányok ingyenes parkolásáról

Amit eddig tudni lehet a szegedi rendőrkapitányok ingyenes parkolásáról

Rendőrök megvesztegetésével vádolja Botka László szegedi polgármestert, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét egy szegedi jogász. A Fidesz felszólította Botkát, hogy tájékoztassa az ügyről a közvéleményt, az MSZP szerint viszont a fontos emberek már a fideszes polgármester hivatali ideje alatt is ingyen parkolhattak.

Botka László ingyenes parkolással korrumpálhatta a helyi rendőrkapitányokat – mondta szegedi sajtótájékoztatóján Szabó Bálint jogász.

„Szeged város polgármestere abba a gyanúba keveredett, hogy a megyei és városi rendőrfőkapitányokat éveken keresztül illegális módon ingyenes, évente 300 ezer forintba kerülő parkolóbérletekkel támogatta. Ez a gyakorlat felvet nemcsak számos morális, hanem rendkívül sok jogi kérdést is. Hiszen ennek fényében érthetőbbé válik, hogy a szegedi városi rendőrkapitányság és a megyei rendőrkapitányság vezetői esetenként miért intézkedtek és léptek túl a hatáskörükön olyan esetekben, amikor az egyik fél az önkormányzat volt” - fogalmazott a jogász. 

Szabó Bálint szerint a szegedi önkormányzat által 2008 és 2012 között kiosztott parkolóbérletek ügyében jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt már bírósági eljárás folyik, a Nemzeti Nyomozó Iroda most hivatali vesztegetés megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást, ő pedig bejelentést tett Pintér Sándor belügyminiszternél, mert úgy véli, hogy a történtek megrengethetik a rendőrségbe vetett bizalmat.

A Fidesz felszólította Botka Lászlót, hogy mondja el, mit tud a szegedi parkolási botrányról. A kormánypárt szerint az MSZP miniszterelnök-jelöltje arról prédikál, hogy fizessenek a gazdagok, de közben méregdrága parkolási díjakat ró ki a szegediekre, 300 saját emberének viszont ingyenességet biztosít.

Az MSZP közleményben reagált Szabó Bálint és a Fidesz vádjaira. A szocialisták szerint Szeged életének néhány fontos szereplője, például a parlamenti és az önkormányzati képviselők már 1996 óta ingyen parkolhatnak a településen, tehát ez a fideszes városvezetés idején is így volt. A rendőrkapitányok parkolásának ingyenességére nem tér ki az MSZP.

A Szegedi Ügyvédi Kamara nyilvántartásában nem szereplő Szabó Bálintot viszont olyan „álügyvédnek” nevezi, akinek bírósági papírja van arról, hogy notórius hazudozó.

Szabó Bálint az elmúlt évben megfordult az MSZP-ben és a DK-ban - az előbbiből kizárták, az utóbbiból kilépett. Országos ismertségre akkor tett szert, amikor azt állította, hogy ott volt az őszödi beszéd kiszivárogtatásánál.

Érdekvédőként is tevékenykedik; márciusban bilincsben vitték el a szegedi városházáról, mert a közgyűlés ülésén fénymásolt húszezreseket dobált le a karzatról, miközben a Szeviép ki nem fizetett vállalkozóinak kártalanítását, valamint önkormányzati és parlamenti vizsgálóbizottságok felállítását követelte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: fegyveres bandák uralják Líbiát és osztozkodnak a mesés energiavagyonon – de mit csináljon Európa?

Moammer el-Kadhafi uralmának 2011-es megdöntése óta polgárháborúról polgárháborúra bukdácsol az észak-afrikai emirátus, a fel-fellángoló konfliktusokba pedig időnként Európa nagyhatalmai is beleállnak, pedig még az Egyesült Államok is tudja: nem jó itt „megégni”. Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója beszélt a helyzetről az InfoRádióban, és arról is, mitől is függ, hogy indulnak-e onnan migránsok Európába vagy sem.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×