Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
Drasztikus változás a budapesti tömegközlekedésben

Drasztikus változás a budapesti tömegközlekedésben

Míg 2013-ban még 365 ellenőr dolgozott a fővárosi BKK-járatokon, 2017-ben már 103-mal kevesebb, vagyis csaknem 30 százalékkal csökkent az állomány. Ezen belül 2015 után zuhant nagyot a létszám, akkor még ugyanis 340 fő dolgozott ellenőrként az idei 262 helyett.

A Napi.hu összeállítása szerint az első ajtós felszállás folyamatos terjedése sokat segít a bliccelők kiszűrésében, ráadásul a BKK 2014-ben újított az ellenőrök kiküldési mechanizmusán: minden ellenőri műszakban mobilcsoportokat alakítottak ki, amelyek tevékenysége nem fővárosi közösségi közlekedési vonalakhoz, hanem területhez kötött. 

A BKK szerint az ellenőrök már ad hoc módon - azaz utasok számára kiszámíthatatlanul - jelennek meg egyes fővárosi vonalakon. A munkaidő hatékony kihasználását segíti az is, hogy az ellenőrök munkaidejük kezdetén a főváros tíz különböző pontján jelentkeznek szolgálatra, lehetőség szerint a lakhelyükhöz közelebb. Újítás, hogy az ellenőrök flottás mobiltelefonokat kaptak, amelyekkel egymással ingyen beszélnek. Indítottak egy automatikus beosztáskészítő rendszert és a Budapest-kártyákat is applikációval ellenőrzik már.

Az összes HÉV-állomás peronján történő állandó ellenőrzéshez nincs elegendő létszámú HÉV-jegyellenőr, de a szerelvényeken ellenőriznek és jegyet is adnak el. A biztonsági őrök néhány állomáson elsősorban csúcsidőben végeznek beléptetéses ellenőrzést, illetve rendkívüli események, rendezvények idején. A HÉV-ellenőrök száma is megcsappan az elmúlt években. 2013-ban még 76-an voltak, idén 58-ra csökkent a létszám.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és Izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×