Infostart.hu
eur:
379.43
usd:
322.32
bux:
127042.45
2026. február 24. kedd Mátyás

Fejlemény a Teréz körúti robbantó ügyében

Továbbra is előzetes letartóztatásban marad a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi - közölte a Fővárosi Törvényszék.

A Budai Központi Kerületi Bíróság pénteki nem nyilvános ülésen újabb három hónappal hosszabbította meg annak a férfinak az előzetes letartóztatását, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016. szeptember 24-én egy budapesti belvárosi járdaszakaszon robbantást követett el, amelynek következtében az ott járőrszolgálatot teljesítő két rendőr súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.

A bíróság a kényszerintézkedést a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével indokolta. A gyanúsított védője az előzetes letartóztatás megszüntetését és enyhébb kényszerintézkedés alkalmazását kérte. A bíróság viszont erre nem látott lehetőséget, mert úgy vélik: "annak ellenére, hogy a gyanúsított az eljárás korábbi szakaszában beismerő vallomást tett, ugyanakkor őszinte megbánást nem tanúsít, magatartása együttműködőnek nem tekinthető, az eljárással kapcsolatosan az érdektelenségét hangoztatja". Emiatt a gyanúsítottól önkéntes jogkövetés a házi őrizet elrendelése esetén nem várható - idézte a törvényszéki közlemény a végzést.

Az előzetes letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb október 21-ig tart - írta a törvényszék.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×