Infostart.hu
eur:
387
usd:
328.61
bux:
0
2025. december 26. péntek István
Ijesztő eredmények a szakmai érettségin

Ijesztő eredmények a szakmai érettségin

Beigazolódtak az előzetes félelmek, több ágazati szakmai érettségi tárgyból is nagyon gyenge eredmények születtek középszinten a szakképző intézményekben. 25 tárgyból 9-ben – például gépészet, környezetvédelem-vízgazdálkodás, élelmiszeripar – a diákok átlaga még a hármast sem érte el – közölte az Oktatási Hivatal adatait a Magyar Nemzet.

Korábban heves tiltakozást váltott ki, hogy az idei évtől kötelezően bevezetett szakmai érettségi vizsgák pontos követelményei csak tavaly december végén kerültek ki, tehát mindössze pár hónapja maradt a diákoknak érdemben felkészülni a vizsgákra.

Az OH adataiból kiderül: még csak nem is az egyébként valóban nagyon gyengén sikerült (2,82-os átlag) gépészeti ismeretek tárgyban születtek a legrosszabb eredmények, ezt három másik tárgy is alulmúlta. A legrosszabb eredményt az élelmiszeripari ismeretek tárgyból érték el a diákok, ennek mindössze 2,74 lett az átlaga. Ezt követi a közlekedésgépészet, illetve a nyomdaipari ismeretek 2,75-os átlaggal – olvasható a Magyar Nemzetben.

Külön említésre méltó, hogy noha a legtöbb jeles érdemjegy informatikából született, a tárgyból középszinten vizsgázó tanulók összesített eredménye közel sem lett fényes: mindössze 2,95-os átlaguk lett.

Az OH által említett 35 szakmai ágazati tárgy átlaga középszinten mindössze 3,34-os, és 25 tárgy esetén a diákok átlaga a 3,5-et sem érte el. Ugyanakkor három tárgy volt, amelyek esetén négyes fölötti átlag született, ezek a pedagógiai, a képző- és iparművészet, illetve a hang-, film- és színháztechnikai ismeretek voltak.

Ijesztő eredmények a szakmai érettségin

Ami az emelt szintű ágazati szakmai érettségiket illeti, ebből jóval kevesebben, hozzávetőleg 1700-an vizsgáztak, és ezek eredménye általánosságban jobban is sikerült, mint a középszintű megméretéseké. Igaz, ez feltehetően nem vigasztalja azt a négy diákot, akik közlekedésgépészeti ismeretekből tették próbára tudásukat emelt szinten, ugyanis ők mindössze 2,25-os átlagot produkáltak.

A szakmai érettségik lezárulta után a szakképzésért felelős Nemzetgazdasági Minisztérium azt az ígéretet tette: az illetékes szakterület megkezdte az érettségi tapasztalatainak feldolgozását, a bizottságok tevékenységének értékelése után pedig haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×