eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Hihetetlen, mire költünk a legtöbbet - lapszemle

Bejött az adótraffipax - számol be a Magyar idők.

A Magyar Idők szerint a feketegazdaság elleni legújabb és egyben legegyszerűbb kormányzati lépés már az első hónapokban százmilliókban mérhető hasznot hajtott. Az úgynevezett adótraffipax március óta működik és lényegében nem más, mint egy interneten elérhető hírlevél arról, hogy az adóhivatal mikor, kiket és hol ellenőriz. Sokan figyelik ezt a kimutatást, és volt olyan cég, ahol a vizsgálat idejére a bevétel a korábbi ezer százalékára ugrott. Tállai András, az adóhivatal vezetője azt mondta a lapnak, hogy

az adótraffipax hatásos párost alkot az online pénztárgépek

rendszerével.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy a Magyar Nemzeti Bank 273 millió forintért 25 darab alsó és felső középkategóriás autót vett. A járművek között két elektromos és 19 dízelautó van. A jegybank szerint azért volt szüksége új kocsikra, mert a régiek már öregek és nem gazdaságos az üzemeltetésük.

A Magyar Hírlap a Magyar Védelemipari Szövetség elnökével közöl interjút. Zsitnyányi Attila szerint a megrendeléseken is látszik, hogy a honvédség egyre több forrásból gazdálkodhat. Az ősszel körvonalazódó Zrínyi 2026

haderő-fejlesztési programban a magyar cégek és termékek élveznek előnyt

- tette hozzá a szervezet vezetője.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy

a magyarok 90 milliárd forintot költenek sajtvásárlásra.

Ennél többet csak húsra és sörre adnak ki. A sajtok közül továbbra is a trappista a legnépszerűbb, a teljes piac 43 százalékát fedi le, ugyanakkor a fogyasztás eltolódott a magasabb árszínvonalú márkák felé.

Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×