eur:
402.57
usd:
348.28
bux:
0
2025. június 17. kedd Alida, Laura

Irigységspirálban a nemzeti közszolgálati egyetem

A nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) hallgatóinak felét az ország védelmére készítik fel - fogalmazott a Magyar Hírlapnak adott interjúban Patyi András, az intézmény rektora, aki az egyetemet érintő beruházásokról is beszélt.

A rektor az NKE több mint 40 milliárdos beruházásával kapcsolatos "irigységspirálról" elmondta, hogy a jogelőd intézményeket, területeket 25-30 éven át nem fejlesztették, a körülmények messze elmaradtak más egyetemekétől.

Ezt a mulasztást pótolja a kormány azzal, hogy 2014-re teljesen megújult a Ludovika-főépület, emellett még a nyáron elkészül az Üllői úton egy ötemeletes modern oktatási épület szintén kész lesz a Rendészettudományi Kar speciális oktatási épülete és egy nagy kollégium a rendészeti tisztjelölteknek.

Készen van a fedett lőtér és az év végén, jövő év elején átadják a sportközpontot is, emellett megvalósul az Orczy-park történeti rekonstrukciója az év végére, benne a lovardával - sorolta a fejlesztéseket a lapnak a rektor.

Patyi András megjegyezte: mindennek a költsége meg fogja haladni a 40 milliárd forintot, ugyanakkor "tudatos, irigységen alapuló félrevezetésnek" tartja, hogy a kormány csak ezt az egy egyetemet támogatja.

Az NKE rektora beszélt arról a két, összességében 30 milliárd forintos uniós projektről is, amelyeknél az ellenzéki vádak szerint durva túlárazások történtek.

Patyi András elmondta, hogy a projekt során 80 ezer embernek kell személyre szabott, egyéni fejlesztési terven alapuló, legalább 30 órás képzést adni, ezt rövid idő alatt lebonyolítani.

Kifejtette: a tervezőmunka, a pályázati dokumentáció elkészítése majdnem egy évig tartott, ez magyarázza az előkészítési költségeket.

Kiemelte, hogy a pályázati dokumentációban szereplő költségnemeket a Miniszterelnökségen működő Irányító Hatóság jóváhagyta, ezeket rendszeresen ellenőrzik.

"Összességében a cél az, hogy javuljon a közigazgatás színvonala, aminek nyertes végső soron az ügyeit intéző állampolgár. Ráadásul az egyetem nem egyedül hajtja végre a projektet, hanem mintegy ötven együttműködő partnerrel, köztük közel húsz egyetemmel, a kormányhivatalokkal" - mondta a projektről Patyi András.

Az NKE rektora hozzátette: ha kiszámolják, hogy a projekt összköltségvetéséből mennyi jut egy ember fejlesztésére, akkor az látszik, hogy körülbelül a felébe-harmadába kerül, mint másutt az unióban.

Címlapról ajánljuk
Nem akartam emlékezni, az nekem nem segített – először és utoljára szólal meg a magyar Gulag túlélője

Nem akartam emlékezni, az nekem nem segített – először és utoljára szólal meg a magyar Gulag túlélője

Megtaláltuk a magyar Gulagnak nevezett internálótábor utolsó ismert túlélőjét. Az 1929-ben született Szabó Zoltán megjárta az Andrássy út 60-at, 1950 és 1953 között pedig több internálótáborban – Kistarcsán, Isaszegen, Bernátkúton, Tiszalökön és Recsken – is raboskodott. A 96 éves férfi 72 évig a legközelebbi családtagjain kívül senkinek sem beszélt a vele történtekről, még a szakirodalom és az emlékhelyet működtető Recski Szövetség sem tudott a létezéséről. Az InfoRádióval kivételt tett, viszont leszögezte, hogy hosszú életében először és utoljára hajlandó megszólalni ebben a témában, és a lakhelyét is titokban akarja tartani. Mint kiderül, ez az emlékeivel is így volt.

Csicsmann László: ellentétes az USA érdekeivel, hogy katonai úton rezsimváltást érjen el Iránban

Az Egyesült Államoknak nem érdeke belesodródni az Izrael és Irán között kialakult fegyveres konfliktusba, Donald Trump inkább Amerika gazdasági érdekeit tartja szem előtt – mondta az InfoRádióban a Közel-Kelet-szakértő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.06.17. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×