Infostart.hu
eur:
379.54
usd:
321.94
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Megtagadták az adófizetést, most százmilliókat kapnak

Megtagadták az adófizetést, most százmilliókat kapnak

Az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék pénteki, nem jogerős döntése értelmében az államnak vissza kell fizetnie a budaörsi önkormányzat számlájára mintegy 765 millió forint szolidaritási hozzájárulást.

A Fővárosi Törvényszék pénteken kihirdette a döntését:

több száz millió forint plusz kamatok megfizetésére kötelezte az államot

abban a polgári perben, amelyet Budaörs önkormányzata indított ellene, mert igazságtalannak tartotta és megtagadta a szolidaritási hozzájárulás fizetését – írja az Index.

Miután az állam átvette az iskolák fenntartását, a költségekre hivatkozva egyes önkormányzatoktól pénzt szedett, amelyből évi nagyjából 21 milliárd forint bevételt várt, a harmincezer fős lakosú Budaörstől ennek a tíz százalékát, 2,1 milliárd forintot, ami egyébként a város éves költségvetésének körülbelül 15 százaléka. Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester szerint ráadásul úgy, hogy az intézményfenntartó az idén jelezte, egyetlen forintja sincsen arra, hogy elvégezzék a kétszázmillió forintig terjedően kötelező nyári felújítást, karbantartást vagy esetleg fejlesztést.

 A város képviselő-testülete már tavaly októberben eldöntötte, hogy Alkotmánybírósághoz, az ombudsmanhoz, valamint további hazai és európai jogorvoslati fórumokhoz fordul az önkormányzat - olvasható az Index cikkében.

Címlapról ajánljuk

Szijjártó Péter: Brüsszel összejátszik Ukrajnával Magyarország és Szlovákia ellenében

Brüsszel összejátszik Kijevvel Magyarország és Szlovákia energiaellátásának veszélyeztetésében, és Kaja Kallas ebben a helyzetben nem a két tagállam mellé áll, hanem magyar és szlovák katonák Ukrajnába küldését szorgalmazza – közölte Szijjártó Péter Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Alaposan elromlott a hangulat, csúnyán megütötték az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe. Eközben továbbra is nyomasztják a piacokat az AI diszruptív hatásaival kapcsolatos félelmek, több részvény is nagyot esett ennek kapcsán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×