Infostart.hu
eur:
379.62
usd:
321.97
bux:
127042.45
2026. február 23. hétfő Alfréd
Beragasztották a gyerekek száját és összekötözték a kezüket egy budapesti óvodában

Beragasztották a gyerekek száját és összekötözték a kezüket egy budapesti óvodában

Fizikailag és lelkileg is bántalmazhattak gyerekeket egy XVI. kerületi óvodában - derült ki a RTL Klub Híradójából.

Azt RTL Klub Híradójában egy édesapa elmondta, az egyik óvónő még tavaly azzal fenyegette meg a gyerekét, hogy megkötözi a kezét, ha nem alszik. Így tett. Majd bocsánatot kért. Ebből, ahogy az édesapa elmondta, nem akartak ügyet csinálni, de a napokban a felesége hasfájásra panaszkodva, egyedül üldögélve találta a gyerekét, kiderült, azt tapasztalta, spórolásra nevelés ürügyén addig nem állhatott fel az asztaltól, amíg meg nem ette az ételt. Az édesapa azt is elmondta, a kisgyerek részletesen elmesélte, fájt, amikor a szájáról leszedték a ragasztószalagot. Egy másik édesapa arról számolt be, a kisfiát üvöltve küldték ki a mosdóba, mert nem tudott fenyőfát rajzolni.

A két gyerek ugyanabba az óvodába, de nem azonos csoportba járt. A szülők feljelentést tettek, a rendőrség kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoz. A szülők ügyvédje szerint jóval több sértett is lehet, ami rendszerszintű problémára utalhat. Az RTL Klub megkereste az óvodavezetőt, aki nyilatkozni nem akart, de telefonon közölte, a vádak nem igazak.

Címlapról ajánljuk
Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Súlyos intő jelek Friedrich Merz német kancellár újbóli CDU-pártelnökké választásán

Újraválasztották a Német Kereszténydemokrata Unió, a CDU élére Friedrich Merz kancellárt a párt hétvégi kongresszusán. Merz eddig gyakorlatilag minden ígéretét megszegte, és továbbra is a szociáldemokraták „foglya”, így a helyzete érdemben nem erősödött – mondta az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Bauer Bence, a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért Intézet igazgatója.

Orbán Viktor viszonválasza az ellenzéknek: önök mind Ukrajna pártjára álltak a hazájukkal szemben

A miniszterelnök az Országgyűlés parlamenti időszakának megnyitóján értékelte az elmúlt hónapokat és a kormány munkáját. Erre ellenzéki képviselők válaszoltak, az elhangzottakra viszonválaszban reagált Orbán Viktor.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
Elromlott a hangulat, ütik az amerikai tőzsdéket

Elromlott a hangulat, ütik az amerikai tőzsdéket

Az európai részvények bizonytalan felütéssel kezdték a hetet, a globális piacok igyekeznek belőni Donald Trump legújabb globális vámintézkedéseinek hatását. Az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Trump-féle „viszonossági” vámok jelentős részét elutasította, azonban az elnök a hétvégén bejelentette, hogy most egy új, egységes, 15%-os globális vámot vezet be a korábbi 10% helyett. Trump a Truth Socialön közzétett bejegyzésében közölte, hogy az új vámok „azonnali hatállyal” lépnek életbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×