Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Tarlós nem vitatkozik senkivel a metró ügyében

Tarlós István főpolgármester szerint a főváros gazdálkodásából származó pénzmaradvány várhatóan biztosítja a 3-as metróvonal felújításának teljes befejezését.

A főpolgármester pénteken az ATV Start című műsorában azt mondta, hogy a pénzmaradvány várhatóan nemcsak az új tenderkiírásra szoruló két felújítási - a déli és a középső - szakasz költségeit biztosítja, hanem a projekt teljes befejezését.

Ez egyelőre semmilyen mértékben nem érinti sem a Európai Unió által támogatott, sem az Európai Beruházási Banki hiteléből tervezett fővárosi projekteket - közölte.

Tarlós István kiemelte: a munkálatokat el tudják kezdeni, hiszen a kormánnyal érvényes támogatási szerződésük van 137,5 milliárd forintról.

Tehát a munkának a fedezete megvan, az északi szakasz állomásaival és a teljes alagúttal megkezdődhet a 3-as metróvonal felújítása - tette hozzá.

Tarlós István megjegyezte azt is, az előbbiek munkálatai lényegesen kevesebbe kerülnek, mint a jelenleg rendelkezésre álló fedezet.

A főpolgármester kijelentette: az ügyben nem vitatkozik senkivel, a főváros érdeke, hogy metróvonal megújuljon, és ezt meg fogják oldani.

"Szerencsére gondoltam már korábban rá, hogy itt a finanszírozás körül nem biztos, hogy rendben lesz minden"

- jegyezte meg.

Tarlós István elmondta azt is, hogy Brüsszelben egy küldöttség tárgyal majd arról, hogy az Európai Unió engedné-e a pénzmaradványból származó forrás felhasználását a déli és a középső szakasz befejezéséhez, nem lenne-e ennek valamilyen szankciója.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×