Infostart.hu
eur:
375.85
usd:
318.5
bux:
126768.38
2026. február 26. csütörtök Edina
Megvan a megoldás a kullancsok ellen, csak senki nem foglalkozik vele

Megvan a megoldás a kullancsok ellen, csak senki nem foglalkozik vele

Egy magyar találmánnyal vegyszermentes, környezetbarát irtószerrel lehetne gyéríteni a kullancsokat – mondta az InfoRádiónak Bózsik Béla Pál, a Lyme Borreliosis Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Sokszor halljuk, hogy az erdőben ne a sűrű aljnövényzetben sétáljunk, és ellenőrizzük rendszeresen, hogy van-e a bőrünkön kullancs, és ha van, akkor amilyen hamar lehet, távolítsuk el azt – idézte fel a kuratóriumi elnök.

Megvan a megoldás a kullancsok ellen, csak senki nem foglalkozik vele

A kullancsok számos fertőzés – köztük a Lyme-kór és az agyhártyagyulladás – hordozói.

Magyarország északi és nyugati része Európa leginkább kullancsokkal fertőzött területei közé tartozik a Magyar Kullancsszövetség adatai szerint.

Az Európai Unió 2010-ben megszigorította a Magyarországon addig kullancsok gyérítésére használt permetezőszerek használatának feltételeit.

Bózsik Béla Pál közölte: az alapítványnak sikerült megoldást találnia a kullancsok gyérítésére.

Találtak ugyanis egy olyan gombafajt, amely kizárólag a kullancsokat pusztítja, míg az emberre nem veszélyes.

„A felfedezést 2004-ben beadtuk szabadalomra, és ekkor meg is kaptuk a szabadalmi oltalmat, partnert viszont azóta nem tálaltunk. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy

a készítmény előállítása a kezdeti nehézségek mellett már megy, és a területi alkalmazása is lehetséges”

- közölte a Lyme Borreliosis Alapítvány kuratóriumának elnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×