eur:
399.65
usd:
361.85
bux:
72731.64
2024. október 3. csütörtök Helga

Rászoktunk a házassági szerződésre - lapszemle

Egyre nagyobb a baj a gyermekvédelemben - írja a Magyar Nemzet. A Magyar Idők azt írja, hogy ismét szolgálatba álltak a Teréz körúti robbantás sérült rendőrei.

A Magyar Nemzet szerint a kormányzat úgy módosította a törvényeket, hogy a gyerekeket könnyebben veszélyeztetettnek lehessen nyilvánítani, valamint a szülő ellen akár ügyészségi jóváhagyás nélkül is lehessen kényszerintézkedést alkalmazni, ha a gyerek érdekében arra van szükség. Egyre nagyobb a baj a gyermekvédelemben - vonja le a következtetést a lap.

A Magyar Idők azt írja, hogy ismét szolgálatba álltak a Teréz körúti robbantás sérült rendőrei. Andirkó Szabina és Vantara László egyelőre irodai feladatokat kapott. A pokolgépes merénylő, P. László homályos üzenetet küldött a támadás indítékáról. Azt mondta, hogy azért robbantott, mert konkrét személyekhez nem köthető erők manipulálták.

A Világgazdaságban az olvasható, hogy a NASA először nevezett el élő emberről egy űrmissziót. A Parker-napszonda kilövését július 31-re tervezik és olyan közel kerülhet a Naphoz, mint más, ember által alkotott szerkezet még sohasem. A névadó Eugene Parker, a Chicagoi Egyetem asztrofizikusa. 1958-ban ő jósolta meg a napszél létezését.

A Portfolio azt írja, hogy a londoni pénzügyi elemzők szerint az európai feltörekvő térség friss gyáripari aktivitási mérőszámai a közép-európai EU-gazdaságok erőteljes növekedését mutatják. A magyar beszerzésimenedzser-index 62,1-es májusi értéke például a jelzőszám 22 éves történetének rekordja - olvasható a portálon.

A napi.hu szerint a bíróság felfüggesztette a Dimenzió egyesület ügyében hozott jegybanki határozat néhány pontjának végrehajtását. Az MNB helyszíni célvizsgálatot indított az egyesületnél, s mától ismét felügyeleti biztost rendelt ki ahhoz. Az ügyfelek és tagok megtakarításai rendelkezésre állnak - közölte a jegybank.

A Pénzcentrum arról ír, hogy egyre többen kötnek házassági vagyonjogi szerződést Magyarországon. Az elmúlt két évben duplájára nőtt az ilyen megállapodások száma a Magyar Országos Közjegyzői Kamara adatai szerint. Ehhez az is hozzájárult, hogy hogy sokan megégették magukat egy-egy hitel kapcsán - olvasható a portálon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.

Már a szlovákok is menekülnek Libanonból

Kiszámíthatatlanná vált a biztonsági helyzet a közel keleten, emiatt a szlovák védelmi minisztérium is kimenekíti Libanonból a szlovák állampolgárokat.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×