Infostart.hu
eur:
381.05
usd:
321.13
bux:
127798.12
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Figyelem: veszélyben van sok százezer ember mobilos előfizetése

Figyelem: veszélyben van sok százezer ember mobilos előfizetése

A feltöltőkártyás előfizetők egyharmada végezte május végéig az adategyeztetést – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.

Több mint 4 millió olyan SIM-kártya van forgalomban, amelyet érint az adategyeztetés, és arról nincs adat, hogy ezek közül melyek azok, amelyeket még mindig aktívan használnak az ügyfelek – mondta a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hírközlési főosztályvezetője. Karl Károly szerint időarányosan nem megy jól ütemben az adategyeztetés, mert eddig az érintett előfizetők nagyjából egyharmada azonosította magát, és már csak egy hónap maradt.

Amennyiben nem sikerül az adategyeztetés bármilyen oknál fogva június 30-ig, akkor az előfizetés megszűnik.

A főosztályvezető elmondta: a törvény szerint két alap elvárás van a feltöltőkártyákat illetően:

  • az egyik, hogy tudják, kié a kártya,
  • a másik pedig a limit, hogy maximum hányat használhat egy ügyfél, ez magánszemély esetében 10, vállalkozásnál 50 darab lehet.

Az idén vásárolt kártyákat az adategyeztetés nem érinti.

Karl Károly azt mondta: folyamatosan ellenőrzik a szolgáltatókat, hogy küldik-e az értesítő SMS-eket, illetve más csatornákon is keresik-e a kártyatulajdonosokat.

A főosztályvezető az InfoRádió kérdésére elmondta:

a fogyasztóktól eddig mindössze négy írásos panasz érkezett,

köztük az, hogy az adategyeztetés csak azzal az engedéllyel volt érvényes, hogy az ügyfél később ajánlatokat, reklámokat kaphat a szolgáltatótól. Karl Károly szerint ezt a feltételt meg kell szüntetni.

A hatóság szakembere felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a telefonokban, hanem más eszközökben is használnak olyan SIM-kártyát, amelyet érint a mostani adategyeztetés, így például kapunyitó, fűtésszabályozó is működhet hanghívásra is alkalmas SIM-kártyával, de ezekről is kell a tulajdonosi személyes adat.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Szakértő: jogszerűtlen a Mercosur-egyezmény, Németország mégis valamiért nagyon akarja

Az Európai Bizottság az Európai Parlament jóváhagyása nélkül is alkalmazni akarja a Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást. Ehhez már az is elegendő lenne, ha egy Mercosur-ország ratifikálná a szerződést –- nyilatkozta az InfoRádióban Máthé Réka Zsuzsánna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézet tudományos munkatársa.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hatalmas rángatások a piacokon - Mit csinál a magyar tőzsde?

Hétfőn is folytatódik a pénteken indult eladási hullám a tőzsdéken, ami azt követően kezdődött, hogy Donald Trump megnevezete Jerome Powell utódját. Ázsiában a dél-koreai tőzsde vezetésével nagyobb esést láthatunk hétfő reggel, de különösen a nemesfémek festenek nagyon csúnyán: az arany és az ezüst is több hetes mélypontra süllyedt. Eközben az olaj ára is zuhan, mivel enyhülni látszódik a feszültség az USA és Irán között.  Európában ezt követően csak kisebb eséssel indult a nap, nem sokkal később pedig már le is dolgozták az esést a vezető börzék. A magyar tőzsde most az alulteljesítők között van.  Gazdasági események szempontjából az Egyesült Államokból érkező januári feldolgozóipari bmi és az ISM-indexre ajánlott figyelni.  Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×