eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 21. szombat Tamás
Taszár helyet adna a határvadászoknak

Taszár helyet adna a határvadászoknak

Több más helyszín mellett a taszári egykori laktanyát is megnézték a Belügyminisztérium illetékesei, amikor a Készenléti Rendőrség XII. Határvadász Bevetési Osztályának kerestek új bázist - mondta az InfoRádiónak Pataki Sándor, a település polgármestere.

A Belügyminisztériumtól felkeresett egy bizottság, amely a határvadász század elszállásolására keresett alkalmas helyszínt. Megnézték Taszáron a volt laktanyát is - számolt be az InfoRádiónak a település polgármestere. 

Felmérték a helyszínt, hogy e célra alkalmas-e az épület, de információkat és választ arra nem kaptam, hogy konkrétan Taszárra szeretnék a határvadászokat költöztetni - jelezte Pataki Sándor.

Hozzátette: arról tájékoztatták, hogy több helyszínt is megtekintenek a döntés meghozatala előtt. 

A taszári laktanya egyébként 2005 óta üresen áll, a balkáni háború idején az amerikai csapatok bázisául szolgált, majd 2008 november elejétől került az önkormányzat tulajdonába. 

Az épületek állaga nyilván folyamatosan romlik, a laktanyában vannak felújított és kevésbé jó állapotú épületek.  De

némi közműfelújítás után a laktanya alkalmas arra, hogy adott esetben ott 300 főt elszállásoljanak

- hangsúlyozta a polgármester. 

Azt is jelezte, a taszári önkormányzat régóta gondolkodik a laktanya hasznosításán és semmilyen aggálya nincs azzal kapcsolatban, ha a belügyminisztérium úgy dönt és a 300 fős határvadász egységet oda telepíti.

Azt ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy

a határvadászok nem rendőrjárőrök. Sem itt, sem bármelyik településen, bárhová is helyezik őket, nem járőröznek.

Nyilván biztonságérzetet adhat a jelenlétük az ott élőknek, de nem a járőrözés a feladatuk, a leendő helyükön csak elszállásolva lesznek - oszlatta el az esetleges félreértéseket a polgármester.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Orbán Viktor üzent: ezért kell csökkenteni a költségvetés hiányát

Orbán Viktor üzent: ezért kell csökkenteni a költségvetés hiányát

Szombat délelőtt tartotta idei éves nemzetközi sajtótájékoztatóját Orbán Viktor, ahol válaszolt a nemzetközi újságírók kérdéseire is. A miniszterelnök felvezető beszédében a soros EU-elnökség eredményeiről beszélt: a versenyképességi paktumról, a schengeni övezet bővítéséről. Előrevetítette: januártól Donald Trump hivatalba lépésével új világ jön számos tekintetben Európában is. Válaszaiban előkerültek energiabiztonsági kérdések, gazdaságpolitikai témák. Leszögezte, hogy a gazdaságot a költségvetésen keresztül nem szabad élénkíteni, mert az veszélyeztetheti a pénzügyi stabilitást. Arról is beszélt a kormányfő, hogy azért kell csökkenteni a büdzsé hiányát, mert ez a magyar gazdaság érdeke. Egyúttal megerősítette, hogy a kormány legújabb döntése nyomán 2025. január elsejétől 10 országból nem lehet behozni vendégmunkásokat Magyarországra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×