Infostart.hu
eur:
379.57
usd:
321.73
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Sok pénzt bukott az MSZP, jól áll a Jobbik

Az MSZP tavaly több mint 300 millió forint veszteséget könyvelt el, ezzel szemben a Jobbik bevételei 50 millió forinttal meghaladták a kiadásait – derül ki a Hivatalos Értesítőből, amelyből a Magyar Idők szemezgetett.

A pártok 2016-os pénzügyi beszámolóiból kiderül, hogy a szocialisták tavaly több mint 1,6 milliárd forintból gazdálkodhattak - ismertette a Magyar Idők.

Az ellenzéki párt bevételei legnagyobb részét – mintegy egymilliárd forintot – egyéb bevételként tünteti fel, amelyet 427 millió forintos állami támogatással toldottak meg.

A pártot magánszemélyek is támogatták, Szanyi Tibor EP-képviselő például 5,7 millió forinttal, Botka László miniszterelnök-jelölt pedig 666 ezer forinttal.

A Jobbik teljes múlt évi bevétele 575 millió forint volt, amelynek legnagyobb része, 476 millió forint a központi költségvetésből érkezett.

A KDNP 152 millió forintos állami támogatását mintegy 20 millió forinttal egészítette ki saját erőből. A párt a működésére 114 millió forintot, politikai tevékenységére 15,6 millió forintot, eszközbeszerzésre 11,6 millió forintot, hitel-visszafizetésre pedig 18,5 millió forintot költött, kiadásai hatmillió forinttal maradtak el bevételeitől.

A DK mintegy 64 millió forinttal toldotta meg 132 millió forintos állami támogatását, nagyrészt tagdíjakból és adományokból - írta a lap.

Címlapról ajánljuk

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Durvul az esés a piacokon - Véreznek a tech-papírok

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában már egyre nagyobb az esés, adják a technológiai részvényeket a befektetők. Az AMD a vártnál óvatosabb előrejelzések hatására már több mint 17 százalékos mínuszban is volt. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×