Infostart.hu
eur:
379.23
usd:
321.65
bux:
131247.93
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid
Botka László elárulta, szerinte hogy lehet vonzó az EU

Botka László elárulta, szerinte hogy lehet vonzó az EU

Európai elkötelezettségéről, a közösség megújításának szándékáról biztosította tárgyalópartnereit Botka László. Az MSZP miniszterelnök-jelöltje Brüsszelben jelezte, támogatja az európai szociális pillér létrehozását. A politikus a baloldali együttműködésről is beszélt az InfoRádiónak.

„Nem csak szimbolikus volt, hogy első hivatalos utam miniszterelnök-jelöltként az Európai Unió központjába vezetett, bár egyértelműen jelzi az elkötelezettséget az európai értékek és az együttműködés felé. Fontos volt, hogy az EU vezetőivel komoly ügyekről is tárgyalhattunk” - mondta az InfoRádiónak brüsszeli látogatásáról Botka László.

Az MSZP politikusa Frans Timmermansszal, az Európai Bizottság első alelnökével, és Gianni Pittellával, a szocialista frakció vezetőjével is tárgyalt. Mint kiemelte, az Európai Bizottság és az Európai Parlament vezetőit biztosította arról, hogy a magyarok döntő többsége elkötelezett az európai értékek és az EU mellett, de jelezte azt is, hogy nem mindenben látja jól működőnek az unió jelenlegi helyzetét.

„Hatékonyabbá kell tenni az EU működését.

Elég csak a migrációs válságra gondolni: Brüsszel lassan reagált erre a kihívásra, arra, hogyan lehet megfékezni a nyomást. Ez teret adott a populistáknak, Orbán Viktor felkorbácsolta az érzelmeket. Lehetnek majd új kihívások, új nehézségek, amire az az európai érdek, hogy minél gyorsabban tudjunk közös megoldást találni. Az eddigi mechanizmusok nem tudták ezt megteremteni” - vélekedett

Botka László arról is beszélt, hogy támogatja az európai szociális pillér létrehozását.

„Az emberek bizalmát úgy tudja visszanyerni Európa, ha az igazságosság felé nyújt segítséget a nemzetállamoknak, társadalmaknak, hiszen óriási igazságtalanságok vannak. A szociális pillér kiépítésében én és a magyar baloldal aktívan részt kíván venni” - emelte ki.

A napokban folytatódott a nyilatkozatháború Botka László és Gyurcsány Ferenc között. A Demokratikus Koalíció elnöke azt mondta, hogy Pünkösd körül ír Botka László újabb levelet. Az InfoRádió az MSZP kormányfő-jelöltjét kérdezte az esetleges baloldali együttműködésről is.

„Európai Magyarország minden európai demokratával, aki kormányváltást akar - ezt fogalmaztam meg néhány hónapja, és ehhez tartom magam. Ehhez azonban új baloldali program kell, amit meghirdettem.

Új baloldali stílus kell, a frontvonalba pedig új politikai arcok”

- fejtette ki.

Arra a kérdésre, hogy a 2010 előtt pozíciót betöltő emberekre számít-e, azt mondta: „nem az a kérdés, hogy én mit szeretnék, hanem hogy a választópolgárok. A magyar választópolgárok többsége le akarja váltani az Orbán-rezsimet és egy európai demokratikus baloldali kormányt szeretne.”

Arra a felvetésre, hogy mikor ülnek le a pártokkal egyeztetni, azt válaszolta, hogy

„az ajtaja mindig nyitva áll”.

„106 olyan képviselőjelölttel fogunk indulni, akiről tudjuk, hogy az adott választókörzetben a szavazatmaximalizálásra leginkább képes. A jelöltek kiválasztása folyamatban van” - emelte ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt
Kormányinfó

Kiterjesztik az energiatároló-pályázatot, kitiltanak három ukrán katonai vezetőt

Részletesen szó volt a Kormányinfón az energiatárolási pályázat bővítéséről, a hathavi fegyverpénz és a nyugdíjak utalásáról, a februári emelt bérekről, a nemzeti petícióról, illetve a kárpátaljai sorozás következményeiről. A közvélemény-kutatók 8-20 százalékot tévedtek 4 éve, így érdemes követni a kutatók eredményeit a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Vitályos Eszter újságírói kérdésekre is válaszolt.

Kaiser Ferenc: Moszkva azért nem enged a követeléseiből, mert még mindig hisz az agresszió eredeti céljában

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense az InfoRádióban arról beszélt, hogy bár folytatódnak a háromoldalú ukrán-amerikai-orosz tűzszüneti egyeztetések, és Mark Rutte NATO-főtitkár is Ukrajna számára biztató kijelentéseket tett, Moszkva egy jottányit sem enged a követeléseiből, miszerint nem léphetnek idegen erők ukrán földre békefenntartó céllal, Kijevnek pedig feltétel nélkül le kell mondania keleti területeiről. Sőt, az orosz vezetés még mindig hisz abban is, hogy képesek lesznek megszüntetni a teljes ukrán államiságot.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×