Infostart.hu
eur:
381.61
usd:
321.48
bux:
128831.58
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina

Álomból valóság a munkahelyeken

A "Neked MUNKA, nekem ÁLOM Nap" fogyatékossággal élő embereknek ad lehetőséget, hogy olyan munkahelyeket látogassanak meg, ahol legszívesebben dolgoznának. Idén több mint 200 munkahely fogadja a fogyatékkal élő embereket - mondta az InfoRádióban a szervező Salva Vita Alapítvány igazgatóját.

Az idén már országossá bővült programon 225 ember és ugyanennyi munkahely vesz részt – mondta a szervező, Salva Vita Alapítvány igazgatója. Vég Katalin kiemelte,

az emberek vágyai nagyon különbözőek,

mennek orgonakészítőhöz, lovas suttogóhoz, jelmeztervezőhöz, a Magyar Tudományos Akadémiára, a neurológiai klinikára és a meteorológiai szolgálathoz is.

„A jelentkezők közül sokan reális elképzelésekkel érkeznek, nekik ez az esemény jó lehetőség, hogy kipróbálják magukat, kapcsolatokat építsenek és később jelentkezhessenek is. Az előző években előfordult, hogy ha nem is abban az intézményben, de hasonló munkakörben el tudott helyezkedni egy résztvevő.”

Vég Katalin hangsúlyozta, a rendezvény

célja az érzékenyítés is.

„A munkáltatóknak is jó lehetőség ez arra, hogy fogyatékossággal élő emberekkel találkozzanak. Ilyenkor lehet olyan tapasztalatokra szert tenni, ami leépítheti az előítéleteket és a félelmeket. Az elmúlt évek tapasztalata az is, hogy egy ilyen élmény után

a munkáltatók sokkal nyitottabban állnak a fogyatékos emberek foglalkoztatásához.”

Ezekben a napokban több száz munkahelyet keresnek fel a résztvevők, ilyenkor az is számít, hogy például az adott munkahely akadálymentes-e, azaz akár kerekesszékkel is megközelíthető-e – mondta a Salva Vita Alapítvány igazgatója.

„A cégek is fel tudják mérni, mennyire felelnek meg a fogyatékos emberek foglalkoztatásához szükséges feltételeknek.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Hamarosan a háziállatok is fogyasztószerhez juthatnak

Az Ozempic, a Wegovy és a hasonló fogyasztó szerek néhány év alatt alapjaiban változtatták meg az elhízásról és a cukorbetegségről szóló elképzeléseket. És most, hogy az emberek egy része drámai változásról számolt be a szerek fogyasztása nyomán, megjelent egy újabb célcsoport: az elhízott házikedvencek. Egy amerikai cég már klinikai vizsgálatba is kezdett.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×