Infostart.hu
eur:
380.83
usd:
322.44
bux:
132674.82
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Kevesen érdeklődnek a vizes vb iránt

Kevesen érdeklődnek a vizes vb iránt

A vizes világbajnokság szervezői arra számítottak, hogy kevés lesz a sajtónak fenntartott szállodai kapacitás, de a szállásoknak csak a felére érkezett egyelőre igény.

A nemzetközi sajtó egyelőre visszafogottan érdeklődik a júliusi budapesti vizes világbajnokság után – derült ki a parlament kulturális bizottságának meghallgatásán.

Nem okoz fennakadást az sem, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság megsemmisítette a szállásokra kiírt pályázatok egyikét, mivel a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) által előírt 2500, az újságírók számára lefoglalt szobának egyelőre csak a felére érkezett igény.

"Mi úgy gondoltuk, hogy esetleg túlfoglalás lesz"

– mondta Balogh Sándor, a vb-t szervező cég, a Bp2017 Nonprofit Kft. gazdasági igazgatója.

A Bp2017 ügyvezetője, Szántó Éva arról beszélt az ülésen, hogy „bizonyos értelemben egy kis izgalomra ad okot nekünk, hogy minden összeálljon, de a legjobb úton haladunk.”

A HírTV beszámolója szerint a megnyitóünnepség 4 milliárd forintba kerül majd. Budapest olimpiai pályázata miatt szerveztek látványos ünnepséget, és ezen a kandidáció visszavonása után sem változtatnak, mert a szerződéseket már megkötötték, és a kötbérekre sokat kellene költeni.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
Felejtsd el, amit a biztosításokról gondoltál: a könyörtelen verseny korszakába lépünk

Felejtsd el, amit a biztosításokról gondoltál: a könyörtelen verseny korszakába lépünk

A strukturális átalakulás, a geopolitikai feszültségek és a technológiai forradalom hullámai egyszerre rángatják a biztosítási piacot. Miközben a díjbevételek növekedése lassul, és új, agresszív tőkeformák jelennek meg a piacon, a siker kulcsa egyre inkább a stratégiai tisztánlátás és a működési rugalmasság lesz a biztosítók számára. Az EY tanulmánya felvázolta a 2026-os év meghatározó trendjeit a szektorról, egyes témáival pedig részletekbe menően a Portfolio március 17-ei Biztosítás 2026 konferenciáján is foglalkozunk, nem érdemes lemaradni a szakmai rendezvényről!

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×