Infostart.hu
eur:
379.39
usd:
320.95
bux:
130985.12
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

Műszakilag kivédhetetlen volt a Dózsa György úti baleset

A járdára felállást megakadályozó oszlopok a hétfői Dózsa György úti balesetnél jelentkező, hasonló nagyságú fizikai erőkkel szemben hatástalanok - tájékoztatta a Magyar Időket a BKK.

A közösségi közlekedési megállóhelyeken – ahol arra szükség és lehetőség van – az utasokat a közúti és a vasúti közlekedés forgalmától korlát, illetve bizonyos esetekben az útpálya szintjéből kiemelt járdasziget, peron védi – tájékoztatta a Magyar Időket a Budapesti Közlekedési Központ.

A BKK megjegyezte: nem telepíthető azonban korlát oda, ahol az a megállóba be- vagy onnan kihaladó jármű forgalmát, illetve az utascserét lehetetlenítené el, hiszen ezzel a megállóhely működésképtelenné válna.

A járdára felállást megakadályozó oszlopok, úgynevezett pollerek a hétfői Dózsa György úti balesetnél jelentkező, hasonló nagyságú fizikai erőkkel szemben hatástalanok.

Az úttest melletti járdán lévő megállók esetében

a megálló hosszában nincs olyan műszaki megoldás, amely többtonnás járművek becsapódása ellen védene

– tették hozzá.

A BKK emlékeztetett: a mostani Dózsa György úti vagy a Soroksári úti megállóban néhány éve történt tragédia, az ehhez hasonló balesetek csak a közlekedési szabályok, a sebességhatárokra vonatkozó rendelkezések, előzési feltételek betartásával kerülhetők el.

A XIII. kerületi buszmegállóban hétfőn történt balesetben a helyszínen egy 23 éves fiatalember, a kórházban pedig egy 37 éves férfi hunyt el. Öten sérültek meg, egy személy súlyosan.

Címlapról ajánljuk
Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Keszthelyi Rita az Eb-fináléról: tudjuk, mi nem ment a hollandok elleni középdöntőben, az nem ismétlődhet meg

Az olimpiai bronzérmes vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a görögök elleni elődöntőben végig volt tartása a magyar válogatottnak, mindig csak a következő támadásra, visszazárásra és védekezésre koncentráltak, nem foglalkoztak a körülményekkel. Úgy véli, a hollandok elleni fináléban a középdöntős, egygólos magyar vereséggel záruló meccshez képest bátrabbnak kell lenniük és hatékonyabb támadójátékra lesz szükség.

Deák András: az orosz olaj meg fogja találni a helyét

Donald Trump amerikai elnök és Narendra Modi indiai miniszterelnök abban állapodott meg, hogy India nem vásárol több orosz olajat. Ez azonban nem okoz gondot az orosz gazdaságnak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa.
Itt az EKB kamatdöntése!

Itt az EKB kamatdöntése!

Megérkezett a bejelentés az Európai Központi Bank (EKB) idei első kamatdöntéséről, melyben a testület Kormányzótanácsa változatlanul a 2 százalékos szinten hagyta az irányadó betéti rátát. A mai kamatdöntő ülés legfontosabb kérdése azonban nem maga a döntés, hanem az, hogy a közelmúlt eseményei (hirtelen gyengülő dollár és erősödő euró, geopolitikai ellentétek, meglepő növekedési és inflációs adatok) mennyire térítették el az EKB-t a korábban kijelölt monetáris politikai pályáról. Ezen kérdésekre vélhetően Christine Lagarde jegybankelnök sajtótájékoztatója adja meg a válaszokat. Az eseményről ebben a cikkben élőben tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×