Infostart.hu
eur:
382.03
usd:
327.92
bux:
109015.19
2025. december 5. péntek Vilma

Nem bírták szó nélkül a mentősökkel való viccelést

Az Országgyűlésben is szóba került a mentődolgozók bére, illetve az emberi erőforrások miniszterének ezzel kapcsolatos múlt heti viccelődése.

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője már napirend előtti felszólalásában emlékeztette képviselőtársait, hogy az erőforrások minisztere, Balog Zoltán múlt héten a mentők napján a mentősök alacsony fizetésével viccelt, majd mindezért bocsánatot sem kért.

A szintén szocialista Szakács László interpellációjában pedig úgy látta, hogy a kormány átverte a mentődolgozókat, mert csupán nagyjából az ötödét adják annak béremelésnek, amit korábban az ágazatnak ígértek.

Arra a kérdésre, hogy miért nem fizetik ki a mentősöknek a bérét, érzi-e a felelősségét a miniszter, és mi az, ami már nem túl nagy ár ehhez, Balog Zoltán elmondta: a kormány jövőre plusz tíz százalékot tesz hozzá az egészségügyi béremeléshez a mentők számára.

"A mentődolgozók méltó megbecsülésében éppen az elmúlt napokban léptünk egyet előre, ez nem az első lépés, ez a második lépés, hiszen az egészségügyi béremelés már rájuk is vonatkozott és nem is az utolsó lépés, mert tovább fogunk haladni. A kormány a jövő évben nem 10 százalékot, hanem plusz 10 százalékot tesz hozzá ahhoz a béremeléshez, ami egyébként az egészségügyben nem csak eltervezett, hanem be is tervezett. Ez azt jelenti, hogy 3 év alatt 67 százalékkal növekszik átlagosan a mentőknél dolgozók bére. Ez 2019-ben az újabb ütemmel egyébként körülbelül 80 százalék lesz."

Szakács László reagálásában feltette a kérdést, hogy ha mindent megkapnak a mentősök, miért lesz tüntetés? Az ellenzéki képviselő nem fogadta el a tárcavezető válaszát, a parlament azonban 108 igen, 29 nem és 1 tartózkodó szavazattal jóváhagyta.

A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége május 31-ére hívta utcára a mentősöket. A szervezet elnöke Kusper Zsolt a demonstrációt azzal indokolta, hogy míg korábban 60 százalékos béremelésről volt szó az ágazati emelésen felül, meghökkentek a mentők napján, mikor az erőforrások minisztere csupán 10 százalékos többletről beszélt és azt is csak januárra ígérte.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×