Infostart.hu
eur:
384.78
usd:
330.5
bux:
107884.53
2025. december 9. kedd Natália

Két halálos baleset is történt éjszaka

A 4-es főút Pest megyei szakaszán, Monoron két autó ütközött, az M3-as mogyoródi szakaszán pedig felborult egy gépkocsi.

Összeütközött két személygépkocsi a 4-es főút Pest megyei szakaszán, Monor belterületén csütörtök éjjel, az egyik autó sofőrje a helyszínen életét vesztette - közölte Csámpai Attila, a Pesti Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Mint elmondta, az egyik jármű az út menti árokba csapódott. A sofőrt a mentők megpróbálták újraéleszteni, de olyan súlyosak voltak a sérülései, hogy nem sikerült. A másik autóban ketten utaztak, ők könnyebb sérüléseket szenvedtek - tette hozzá.

Egy ember meghalt abban a balesetben, amely az M3-as autópályáról Szadára vezető lehajtónál, Mogyoród térségében történt péntekre virradóra - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A személyautó elhagyta az útpályát és felborult. Az utas kiesett a járműből és a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője az első információk szerint könnyebben sérült meg. A baleset az autópálya forgalmát nem érintette.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Törökországban: ez „komoly dolog”

Törökország biztosítja és garantálja az orosz energiahordozók útvonalát Magyarországra – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Isztambulban. A magyar miniszterelnök arról is beszámolt, hogy a két ország a jövőben összehangolja a béketeremtési erőfeszítéseit.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.09. kedd, 18:00
Maruzsa Zoltán
a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×