Infostart.hu
eur:
381.14
usd:
322.45
bux:
128095.88
2026. február 2. hétfő Aida, Karolina
Lesz még változás a Kossuth téren

Lesz még változás a Kossuth téren

Vasárnaptól ismét megállnak a 2-es metró szerelvényei a Kossuth Lajos téri állomáson. A metrókijárat feletti, a tér arculatától eltérő homlokzatú épületet teljesen elbontották és megkezdték az új épületszárny kialakítását, amellyel egységessé válhat a Kossuth tér déli arculata.

Tavaly december óta nem áll meg a 2-es metró a Kossuth téri megállójában, mivel megkezdték az állomás kijáratának is helyet adó a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége egykori épületének bontását. Ez mára befejeződött, sőt megkezdték a helyére tervezett épületszárny felépítését is – mondta az InfoRádiónak Wachsler Tamást, a Kossuth tér felújítását összefogó Steindl Imre-program vezetője.

Lesz még változás a Kossuth téren

Jó hír

"Az utóbbi hetekben kaptunk néhány kritikai megjegyzést azzal kapcsolatban, hogy az eredetileg kommunikált márciusi időpont helyett mostanáig, tehát május 15-ig van lezárva a metró, ennek az volt a célja, hogy el tudjuk érni, hogy ne kelljen még egyszer lezárni, hogy egyben túljussunk ezen a kellemetlenségen. Azzal, hogy elkészültek ezek az előrehozott munkarészek,

többé már nem kell lezárni a metróállomást,

tehát úgy fogjuk felépíteni az irodaházat, hogy lehet használni a Kossuth téri metróállomást."

Az új épületszárnyat, amely a Kossuth tér déli oldalán fekvő épületegyüttest eredetileg tervező Hültl Dezső elképzelései alapján készül, tehát egységes homlokzati arculatot teremt, várhatóan 2018 novemberére építik meg – tette hozzá Wachsler Tamás.

Nem olyan jó hír

A korábban a hírekben szereplő, az új irodaházat és az Országházat összekötő földalatti folyosó is megvalósul, emiatt augusztusban a 2-es villamos pályáját meg kell szakítani, ezért áthelyezik a megállóját.

„Az Igazságügyi Minisztérium épülete mellett lévő ideiglenes végállomásról indul majd dél felé a villamos. Arról, hogy erre az időszakra szükséges-e pótlólagos megoldást találni a Kossuth és a Jászai Mari tér közötti szakaszra, egyeztetünk a BKV-val.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

Hortay Olivér: egy V4-egység mentén kialakuló koalíció törölheti el a brüsszeli karbonadót és annak kiterjesztését

A Századvég legújabb elemzése szerint Brüsszel a világ legmagasabb karbonadóival terheli az uniós energiatermelőket, ami az elhibázott szankciós politikával együttesen az amerikai és a kínai ipari villamosenergia-árak kétszeresére emeli az európai árakat. Egy uniós erőműnek 2024-ben háromszor annyit kellett fizetnie egy tonna kibocsátott szén-dioxid után, mint egy amerikai, és ötször annyit, mint egy kínai energiavállalatnak – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője, Hortay Olivér.
inforadio
ARÉNA
2026.02.02. hétfő, 18:00
Tárnok Balázs
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Magyar Szövetség külügyi szakértője
Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Bíróságra citálja a magyar kormány az Európai Bizottságot az orosz gáztilalom miatt

Magyarország az Európai Unió Bíróságán támadta meg az orosz energiaimportot 2027 végéig kivezető REPowerEU-rendeletet – jelentette be hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A kormány szerint a jogszabály sérti a tagállami hatásköröket és nem megfelelő jogalapon született, az eljárástól egy és háromnegyed, két éven belül várnak ítéletet. Közben az Európai Bizottság a leválást az energiabiztonság és a diverzifikáció kulcselemeként értelmezi, és a végrehajtást a közös uniós stratégia részeként kezeli.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 2. 14:48
×
×
×
×