eur:
401.55
usd:
363.76
bux:
72716.32
2024. október 3. csütörtök Helga

Népszerűek lettek a háztartási munkák - lapszemle

A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy ötven fogyatékossággal élő gyermekre két szakember jut a gödi Topházban, ahol egy jelentés szerint borzalmas körülmények között tartják, lekötözik és bántalmazzák a bentlakókat. A Világgazdaságban interjút olvashatnak a filmügyekért felelős kormánybiztossal.

A Magyar Nemzetben arról lehet olvasni, hogy ötven fogyatékossággal élő gyermekre két szakember jut a gödi Topházban, ahol egy jelentés szerint borzalmas körülmények között tartják, lekötözik és bántalmazzák a bentlakókat. Időközben felfüggesztették az intézmény igazgatóját. Eközben az Topházban élők szülei kedden arról beszéltek, hogy nem igazak az értelmi gödi Topházat, illetve annak dolgozóit ért rágalmak, a valós problémákból azonban szerintük sincs hiány.

A Világgazdaságban interjút olvashatnak a filmügyekért felelős kormánybiztossal. Andy Vajna kiemelte, hogy próbálják megelőzni, hogy a szakemberhiány veszélyeztesse a magyarországi filmgyártást, ezért támogatják olyan technikai dolgozók képzését, akikből nagy a hiány, szeptemberben pedig a Magyar Nemzeti Filmalap iskolájában elkezdik a kreatív alkotók képzését is.

A Magyar Idők arról közöl cikket, ütemezné az áfacsökkentés lépéseit az agrárkamara. A lap úgy tudja, hogy a gazdaság teljesítőképességéhez kötné a szervezet az adókönnyítéseket az alapvető élelmiszerek körében. A kamara azt szeretné, ha megterveznék, hogy mikor mely termékek forgalmi adója csökkenhet, előre tervezhetővé válna a folyamat, és nem ad hoc jellegű döntéseken múlna, az aktuális áfacsökkentés.

Ezrek szegődnek el kertésznek, bébiszitternek és bejárónőnek – írja a Magyar Idők. A lap kiemeli, hogy két év alatt majdnem harminc százalékkal emelkedett a háztartási alkalmazottak száma, ugyanis egyre több család vesz fel adómentes keretek között alkalmazottat mosásra, főzésre, vasalásra, vagy gyerekfelügyeletére. Tavaly körülbelül 16 ezer ember vállalt hosszabb-rövidebb ideig háztartási munkát. A szabályok szerint a bejárónők és a bébiszitterek fizetését nem kell bevallani az adóhatósághoz, csupán a regisztráció ezerforintos havi díját köteles kifizetni a munkaadó.

A Magyar Nemzet az Európai Uniós mézvizsgálatról közöl cikket. A Kaposvár és Térsége Méhészegyesület tagja azt mondta a lapnak, hogy a felmérés arról szólt, hogyan ne derüljön ki semmi a problémákról, szándékosan tereltek, hogy ne derüljön ki a valóság. Takács Ferenc úgy érzi, a mintavételek nem a valós piaci viszonyok alapján történtek, az eredményekből pedig nem állapítható meg, valójában mely országokból származnak a mézek. Az Európai Bizottság 2015-ös mézpiaci ellenőrzése szerint az importmézek 29 százaléka gyanús, ehhez képest a 893 minta vizsgálatakor az uniós mézek buktak meg nagyobb arányban.

A Portfolio arról készített összeállítást, hogy mi mindenért kell fizetni a gázszámlán. A portál kiemeli, hogy a MET Magyarország hiánypótló infografikát készített arról, milyen komponenseket tartalmaz egy köbméter földgáz ára, a molekulaártól, a szagosítás díján át a különféle adókig minden olyan tételt számbavesz, amelyek összességéből a versenypiaci gázár áll.

A Világgazdaságban arról lehet olvasni, hogy hat év után rendeződött a magyar kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási piac: a Magyar Nemzeti Bank statisztikái szerint a biztosítók által fizetett költségek és kártérítések összege újra kevesebb lett, mint az üzletági díjbevételé. A 2014-es 9,2 és a 2015-ös 19,6 százalék után tavaly 24,3 százalékkal több díjat szedtek be a biztosítótársaságok.

Turistalátványossággá vált a Brexit - írja a Napi.hu. A New York Times napilap londoni irodáján keresztül turistautakat szervezet Angliába. A részvevőknek lehetővé teszik, hogy szakértőkkel vitassák meg a brit uniós kilépés pénzügyi, jogi, szociális következményeit Nagy-Britanniára és Európára nézve.

Címlapról ajánljuk

Baj van a szomszédban, tömegével szerelnek le a rendőrök

Hatalmas a rendőrhiány Szlovákiában. Szeptember 30-án járt le a felmondások beadásának határideje azok számára, akik még idén távozni akarnak a testületből. A belügyminisztériumnak nem sikerült megakadályoznia a rendőrök tömeges távozását. Az év végéig 1800-2000 rendőr szerelhet le, ami olyan helyzetet teremthet, amit már a lakosság is megérezhet a hétköznapokban.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.03. csütörtök, 18:00
Kovács Ákos
Kossuth-díjas zeneszerző, előadóművész
Lefordultak a tőzsdék

Lefordultak a tőzsdék

Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figyelni, illetve az ipari rendelésállományra vonatkozó adatokra.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×