eur:
397.66
usd:
358.41
bux:
74158.95
2024. október 1. kedd Malvin
Kész a második kerítés, nem lesz harmadik

Kész a második kerítés, nem lesz harmadik

Elkészült a második kerítés a magyar-szerb határ teljes, 155 kilométeres hosszán. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium államtitkára az InfoRádiónak elmondta, hogy a két kerítés a legnagyobb nyomást is képes lesz elhárítani és kibírni, ezért nincs szükség harmadik kerítés építésére.

Fogvatartottak és a büntetés-végrehajtás hivatásos dolgozói építették a teljes magyar-szerb határszakaszon a második kerítést – közölte Kontrát Károly.

„Ezzel megerősítettük a határvédelmet, így jelentősen csökken a magyar határra nehezedő nyomás, mivel elkerülik a magyar-szerb határt a migránsok” - jelentette ki az államtitkár.

Hozzátette: „fel kell készülnünk arra, hogy az eddigieknél is nagyobb migrációs nyomás alá kerül Magyarország."

„Elég csak arra gondolni, hogy idén jelentős mértékben megnövekedett az Afrikából Olaszországba érkező migránsok száma,

másrészt a nemzetközi embercsempész szervezetekkel szembeni harc gyakorlatilag eredménytelen, és nagyon bizonytalan az Európai Unió és Törökország közötti megállapodás is” - sorolta az okokat Kontrát Károly.

„Ezen tényezők arra sarkallták a kormányt, hogy megerősítse a déli határ védelmét, hogy hosszútávra tudja biztosítani Magyarország, a magyar emberek biztonságát” - folytatta az államtitkár.

Kész a második kerítés, nem lesz harmadik

Elmondta, hogy a most átadott 155 kilométer hosszú szakasz 4,8 milliárd forintba került.

Hozzátette, hogy jelentős mértékben csökkent azoknak a száma, akik a magyar-szerb határon próbálnak átjutni. Március 28-e óta illegálisan senki nem tudta átlépni a határt.

A második kerítés megépítésének indokait sorolva elmondta: jelentősen nőtt a délről, Afrikából útnak induló migránsok száma. Olaszországban az év első négy hónapjában harmadával nőtt a migránsok száma, és a balkáni útvonal továbbra is aktív.

„A rendszerünknek pedig képesnek kell lennie arra, hogy az adott pillanatban is megállja a helyét, meg tudja védeni az országot”

- fogalmazott Kontrát Károly.

„Előre kell gondolkodni, előre fel kell készülni, előre kell megerősíteni a határvédelmet, mert a krízis pillanatában már nem lehet cselekedni. Ezért kellett megépíteni a második kerítést, és ezért kellett megerősíteni a határzárat” - véli az államtitkár.

Kontrát Károly közölte, hogy

nem tervezik harmadik kerítés felállítását,

mert úgy látják, hogy a második kerítés – kiegészülve a jogi határzár megerősítésével – a legnagyobb nyomást is képes lesz elhárítani és kibírni.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kövér László Orbán Balázsról, a Tisza Pártról és a jegybankelnök megválasztásáról

Kövér László Orbán Balázsról, a Tisza Pártról és a jegybankelnök megválasztásáról

Aki államtitkári pozíciót tölt be, az ne kezdjen el értelmiségi módon viselkedni és okoskodni, mert hibát követ el, vagy ha nem is követ el hibát, de megkeresik benne azt a lehetőséget, hogy ellene fordítsák azt, amit mondott – mondta Kövér László, az Országgyűlés és a Fidesz országos választmányának elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt a költségvetés elfogadásának várható időpontjáról, a leendő jegybank elnök személyéről, az amerikai elnökválasztásról és az Európai Unió és Magyarország jövőbeni kapcsolatáról is.

"Libanon az ország történetének egyik legveszélyesebb szakaszába ért"

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban. Megszólalt az országába való izraeli behatolásról Nadzsib Mikati kormányfő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.01. kedd, 18:00
Csató Gábor
az Országos Mentőszolgálat főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×