Infostart.hu
eur:
379.33
usd:
321.96
bux:
0
2026. február 24. kedd Mátyás

Virágzik a vízórabiznisz

Tömegével jegyeznek be vízórák telepítésére és cseréjére cégeket. Előfordul, hogy ilyenekből egyetlen családi vállalkozás kezében országos minihálózat épül ki.

A boom azután indult, hogy a szabályozás hat évről nyolcra hosszabbította meg a vízmérők hitelességi idejét, vagyis csökkent a munka - írta a Világgazdaság, hozzátéve, hogy valójában mégsem ez a helyzet. A Fővárosi Vízművek egyik minősített partnere szerint a mostani cégalapításokkal szűnik meg a területen eddig mutatkozó szakemberhiány.

Az új piacra lépők arra is törekszenek, hogy a víziközmű-szolgáltatók minősített beszállítóivá váljanak, hogy könnyebben jussanak munkához. Cserélhet persze vízórát a nem minősített cég is, de mivel nem plombálhat, a megbízónak a munka elvégzése után még ki kell hívnia egy minősített céget is. A Fővárosi Vízműveknek több mint kétszer annyi ilyen partnere van, mint néhány éve.

Ráadásul azzal, hogy a víziközmű-törvény szigorodása következtében 40 körülire zsugorodott az érintett hazai társaságok száma, fény derült arra is, hogy az e társaságokba olvadó kisebb szolgáltatók ellátási területén gyakran fittyet hánytak a vízóracserére. A megmaradó szolgáltatók ezért határidőt szabtak az ügyfeleiknek a régi vízórák cseréjére, komoly piacot generálva az erre szakosodott vállalkozásoknak. 

Azzal a felhasználóval, aki nem cseréli le időben a mérőjét, nem számol el az érintett vízművek. Ekkor a felhasználó a társasházával számolhat el, ami többnyire számára hátrányosan, négyzetméter-alapon történik. 

Címlapról ajánljuk
Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

Elemző: újabb lépések jöhetnek a keddi alapkamat-csökkentés után

A januári infláció a várakozásoknál is alacsonyabb lett, 2,1 százalékos. Így minden adott ahhoz, hogy a jegybank most csökkentse a kamatot – véli a Portfolio elemzője. Beke Károly beszélt arról is, milyen további kamatcsökkentésekre lehet számítani a gazdasági folyamatok és a közelgő választások fényében.

Kaiser Ferenc: ukrán függőség Európától, orosz függőség Kínától

A háború még akár évekig eltarthat – mondja Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi docense, aki az ukrajnai háború közelgő negyedik évfordulója apropóján elmondta, a négy év Oroszország szempontjából nem hozott hasznot, a támadó fél nem sok mindent ért el abból, amit eltervezhetett, bizonyos területeket megszerzett, de talán erre nem akart négy évet elpazarolni. Oroszország embervesztesége milliós, Ukrajnáé sok százezres lehet. Nagyjából tiszta az is, mi áll a tűzszünet, így a béke útjában.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×