Infostart.hu
eur:
375.12
usd:
317.4
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina

Százmilliókat pereltek már el a rendőrségtől saját közalkalmazottai

A magyar rendőrség kilencezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetmény-különbözetének elmaradt megtérítése miatt, és most az ORFK kiadta, hogy 471 pert veszített el jogerősen az elmúlt három évben, és 317 millió forintot már ki is fizetett.

A rendőrségnél dolgozó közalkalmazottak elkeseredett küzdelmet vívnak járandóságuk kikényszerítésére. Az érdekképviseletek sorra nyerik a pereket, a rendőrség vezetése azonban nem rendezi a problémát, inkább vállalja a perek anyagi terheit.

A Rendőrségi Érdekegyeztető Tanács április 10-i ülésén elhangzott, hogy 2017-ben a rendőrségnél dolgozó közalkalmazottak illetményét csak abban az esetben emelték meg, ha az nem érte el a minimálbér, illetve a garantált bérminimum összegét. Az érintett állomány mintegy 70 százaléka csak így jutott hozzá a garantált bérminimum szerinti illetményéhez.

Az ORFK az Atv.hu megkeresésére közölte, az elmaradt illetmény-különbözetek miatt a rendőrség

471 pert veszített el jogerősen az elmúlt három évben,

és – a perköltséget nem számítva – 317 millió forintot már ki is fizetett az érintett közalkalmazottaknak.

További kétezer munkaügyi per folyik még, vagyis milliárdos nagyságrendben terheli majd meg a rendőrség büdzséjét a törvénytelen gyakorlat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×