Infostart.hu
eur:
375.37
usd:
317.87
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Sorost és Gyurcsányt is emlegette Brüsszelben Orbán

Sorost és Gyurcsányt is emlegette Brüsszelben Orbán

A migrációról, Soros Györgyről és Gyurcsány Ferencről is beszélt Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján.

Frans Timmermansnak, az Európai Bizottság első alelnökének technikai jellegű érvei vannak a felsőoktatási törvényről. A magyar kormány együtt fog működni, és válaszol 30 napon belül – mondta Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben nemzetközi sajtótájékoztatóján, amelyet az Európai Parlamentben rendezett plenáris vita után tartott.

A miniszterelnök közölte: a kormány válaszol majd az Európai Bizottságnak arra is, hogy a nemzeti konzultáció kérdései a valós tények értelmezésén alapulnak.

Orbán Viktor kiemelte: Magyarország saját erőforrásaiból, bevándorlás nélkül ad választ az európai demográfiai válság kihívására. Azt mondta, értelmezése szerint a vita középpontjában a bevándorlás állt és a többi kérdés ehhez kapcsolódott.

Hangsúlyozta: a bevándorlást illetően nem csak a migránsok emberi jogairól van szó, arról is, hogy ki hogyan látja az EU jövőjét 20-30 év múlva. Egyes EP-képviselők szerint a migráció jó válasz a kihívásokra és ezért azt az Európai Unió szintjén kell kezelni, nem csak az emberi jogok miatt, hanem azért is, mert az jó az EU számára.

A magyar kormány és a magyar társadalom úgy gondolja, hogy a munkaerő- és népesedési kérdéseket saját erőforrásokból meg tudja oldani - fűzte hozzá. Magyarország ezért a bruttó hazai termék (GDP) egy jelentős részét költi családtámogatási intézkedésekre és a saját erőforrásaiból, bevándorlás nélkül jó választ tud adni a demográfiai kihívásokra – fejtette ki.

Irracionális az elszigetelődést politikája Európában,

Magyarország nem kíván elmenni a "szabadság földjéről", ugyanis a magyarok többsége úgy gondolja, hogy az európai uniós tagság helyes - jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök hangsúlyozta, ameddig csak lehet, egyben kell tartani az európai közösséget a migráció okozta nehéz helyzetben is.

"Soros tízmilliók életét tette tönkre"

Ismét beszélt Soros Györgyről is, akit tehetséges és kiemelkedő nemzetközi spekulánsnak nevezett. Úgy vélte, Soros tönkretette emberek tízmillióinak életét, amikor bedöntötte az angol fontot és megtámadott más valutákat.

"Milliók szegényedtek el azért, hogy neki profitja legyen" - jelentette aki a miniszterelnök.

A magyar kormányfő szerint nem szerencsés, hogy a szociális piacgazdaság talaján álló Európai Unió legfelsőbb vezetői úgy fogadnak egy ilyen spekulánst, mintha az a világ legtermészetesebb dolga lenne. "Ez méltatlan az Európai Unió intézményeihez" – emelte ki.

„Soros György fényt kapott. A lényeg, hogy amit csinál, az láthatóvá vált, így meg tudjuk fogalmazni és ki tudjuk alakítani a hozzá fűződő viszonyunkat" – mondta egy másik kérdésre.

A kormányfő arról is beszélt, hogy legutóbb 2010-ben találkozott Soros Györggyel, és bár később is ajánlott neki találkozót, ez nem jött létre.

Orbán Viktor elismerte, hogy gratulált Recep Tayyip Erdogannak a népszavazáshoz. Szerinte ahelyett, hogy Törökországban az EU demokráciát követel és kéréseket, kérdéseket fogalmaz meg, sokkal fontosabb a stabilitás.

Kivizsgálják a Magomed-ügyet

Beszámolt arról is, hogy utasította a Belügyminisztériumot a Magomed-ügy kivizsgálására. A kormányfő szerint nem fordulhat elő, hogy akár magyar magyart, "de az meg pláne nem" fordulhat elő, hogy külföldi magyart fenyegessen meg, akár keletről, akár nyugatról jött. "Meg fogunk védeni minden magyar embert a fenyegetésekkel szemben” - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy beperli-e Gyurcsány Ferencet, Orbán Viktor azt mondta: a volt kormányfőnek nem jogi természetű, hanem más jellegű segítségre van szüksége".

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk

Bendarzsevszkij Anton: az oroszoknak az Ukrajna feletti kontroll kell, erről nem fognak letenni

Bizonyos gumifogalmak segíthetnek Oroszországnak győzelemként eladni bizonyos megegyezéseket, Ukrajnának pedig egy írott garanciarendszer lehet a reménye arra, hogy az orosz nyomás legalább katonailag csökken – értékelt az InfoRádió Aréna című műsorában Bendarzsevszkij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője. Értékelte a magyar-ukrán kapcsolatok rendezésének, a magyar érdekek képviseletének lehetőségeit is.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×