Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János
Varga Mihály: akár háromszor is kaphatnak pluszpénzt a nyugdíjasok

Varga Mihály: akár háromszor is kaphatnak pluszpénzt a nyugdíjasok

A kormány úgy számol, hogy jövőre három százalék lesz az infláció, így ugyanekkora mértékű nyugdíjemelés várható, az év végén is kaphatnak pluszjuttatást a nyugdíjasok - - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Időknek.

Varga Mihály a lapnak elmondta, hogy hamarosan a parlament elé kerül a 2018-as költségvetésről szóló törvénytervezet, a javaslat sok más mellett a jövő évi nyugdíjemelés nagyságát is meghatározza.

"Azzal számolunk, hogy a következő évben három százalék lesz az infláció. Mivel a polgári kormány 2010-ben azt az ígéretet tette, hogy megvédi a nyugdíjak vásárlóerejét, ezért - s ezt jogszabály is rögzíti - az aktuális nyugdíjemelés mértéke megegyezik a tervezett infláció, vagyis a várható árnövekedés nagyságával.

Az idősek járandósága ezek alapján három százalékkal emelkedik 2018-ban"

- mondta Varga Mihály.

A miniszter arról is beszélt, hogy az idei esztendő nem hasonlít a korábbiakhoz, a pénzromlás ugyanis minden bizonnyal nagyobb lesz a korábban várt 1,6 százaléknál.

"Egyetlen nyugdíjas sem járhat rosszabbul, így ha az éves infláció meghaladja a tervezett mértéket,

az év végén nyugdíj-kompenzáció következhet"

- szögezte le a tárcavezető.

Varga Mihály: akár háromszor is kaphatnak pluszpénzt a nyugdíjasok

Közölte: a pluszpénzek kifizetéséről az inflációs adatok ismeretében, novemberben dönthet a kormány. A nyugdíjasok visszamenőlegesen akkor kézhez is kapják az őket megillető összeget.

Varga Mihály megjegyezte, hogy

szóba jöhet idén az úgynevezett nyugdíjprémium ügye is.

Szintén jogszabály rendelkezik arról, hogy az idősek külön kifizetésre számíthatnak, ha a GDP növekedésének mértéke meghaladja a 3,5 százalékot, emellett teljesül az államháztartás tárgyévi egyenlegcélja.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari
2025, F1-évértékelő

Mi történt Lewis Hamiltonnal? Dobogóra sem ért fel a legenda, csalódást keltő szezont zárt a Ferrari

A pesszimistább várakozásokat is alulmúlta az idei Forma–1-es szezonban a Ferrari: az olasz csapat szurkolóinak Lewis Hamilton sanghaji sprintgyőzelmével és Charles Leclerc néhány dobogós helyezésével kellett beérniük. Az olasz istálló a negyedik helyen zárta a konstruktőrök csatáját. Vámosi Péter, a Motorsportol.hu főszerkesztője azon sem lepődne meg, ha 2027-ben teljesen új pilótafelállással kísérletezne a a Ferrari.

Háború, halál, béke – Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×