Infostart.hu
eur:
379.7
usd:
321.63
bux:
133311.7
2026. február 5. csütörtök Ágota, Ingrid

"Minden szál Demszkyékhez és az MSZP-hez vezet" - állítja az Olaf-munkacsoport vezetője

A 4-es metró beruházásához kapcsolódó korrupciót vizsgáló fővárosi munkacsoport vezetője szerint egyre inkább úgy tűnik, hogy minden szál Demszky Gábor volt szabaddemokrata főpolgármesterhez, egykori pártjához és a szocialista párthoz vezet.

Borbély Lénárd (Fidesz-KDNP) csepeli polgármester a munkacsoport hétfői ülése után újságírókkal közölte: Becker László volt metróbiztost akarták meghallgatni, de ő nem jelent meg, arra hivatkozva, hogy a testület tevékenysége szerinte aktuálpolitikai ügyekről szól.

A korábbi meghallgatásokból az derül ki, hogy ő volt az, aki két politikusnak tartozott beszámolással, Demszky Gábornak és a volt szocialista főpolgármester-helyettesnek, Hagyó Miklósnak ő hozta-vitte az üzeneteket - mondta a munkacsoport-vezető.

Borbély Lénárd szerint nagyon fontos lett volna meghallgatni Becker Lászlót. Balogh Árpád, aki 2007 júliusa és 2008 szeptembere között volt a DBR Metró Projekt Igazgatóság vezetője, a korábbi ülésen ugyanis úgy nyilatkozott: Becker László jelölte ki azokat a cégeket, amelyekkel kapcsolatban felmerült, hogy közbeszerzés nélkül kötötték meg a szerződéseket, amelyeknek az összértéke elérhette az egymilliárd forintot.

Borbély Lénárd úgy fogalmazott: "azt látni, hogy akinek vaj van a fején, az nem áll ki a napra;

úgy látszik, hogy a metróberuházás több szempontból több mindenkinek fialhatott".

Becker László egyik email-címe ugyanis swietelsky.hu-ra végződik - mondta. Ez szerinte azt jelenti, hogy a metróberuházás egyik legnagyobb partnerével, a Swietelskyvel a volt metróbiztosnak "azért mégis csak gyümölcsözött a kapcsolata, ott sikerült elhelyezkednie".

A munkacsoport-vezető közölte, a következő ülésen a BKV volt igazgatótanácsának tagjait tervezik meghallgatni a 2002 és 2006 közötti időszakról, majd a felügyelőbizottsági tagokat, végül pedig az érintett politikusokat.

"Most már egyre inkább úgy tűnik, hogy minden szál Demszky Gáborhoz vezet, a szabad demokratákhoz és a Magyar Szocialista Párthoz"

- fogalmazott Borbély Lénárd.

Borbély Lénárd még az ülésen közölte, hogy a Főváros Közgyűlés következő ülésére előterjesztést készülnek beadni, kérve, hogy a munkacsoport az eredeti, május 31-ei határidőnél későbbre készíthesse el jelentését. Ezt a még tervezett meghallgatásokkal indokolta.

A Fővárosi Közgyűlés február 22-én döntött az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) jelentéséhez kapcsolódóan korrupciót vizsgáló munkacsoport létrehozásáról. A munkacsoport feladata annak kiderítése, hogy kik szerepelnek a metródossziéban, továbbá kik a felelősök és hová kerülhettek az eltűnt pénzek.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Adták a technológiai részvényeket, valósággal szétverték az AMD-t

Amíg idehaza nagyon erős pozitív hangulat uralkodott szerdán és a BUX mellett három blue chip is új történelmi csúcsra emelkedett, addig Amerikában tovább folytatódott a technológiai részvények esése. Ezúttal az AMD teljesített kifejezetten gyengén, miután a vállalat által vártnál óvatosabb előrejelzések hatására 17 százalékot zuhant az árfolyam. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×