Infostart.hu
eur:
377.28
usd:
319.52
bux:
129269.45
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Török Gábor: ekkor bukhat meg a Fidesz

Török Gábor szerint a Fidesznek az a célja, hogy kétmilliós táborát egyben tartsa a következő választásokig.

A Fidesz akkor fog megbukni, ha a saját bázisában repedések keletkeznek, vagy valamiért egybe rendeződik az ellenzék. Erre ugyanakkor semmilyen jel nem utal – mondta Török Gábor az ATV műsorában.

A politikai elemző szerint a Fidesz bázisát az bizonytalaníthatja el, ha bizonyíték kerül elő Orbán Viktorról – vagy valami súlyos erkölcsi lépésről, vagy szakmai hibáról, vagy anyagi visszaélésről.

Ilyen dolognak csak Simicska Lajos lehet a birtokában.

Vagyis ha valaki veszélyes lehet a Fideszre, az ő, és csakis ő – jelentette ki.

A Fidesz választási győzelmét sem az Egyesült Államok, sem Brüsszel, sem az Európai Néppárt, sem a CEU nem veszélyezteti – vélekedett Török Gábor, hozzátéve, az már más kérdés, hogy Soros György személyesen veszélyezteti-e. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet a Heti Válaszban egy név nélkül nyilatkozó fideszes vezetőre hivatkozva megjelent mondatra, amely így hangzik: amit hazudtunk, az igaznak bizonyult, vagyis az ideális, visszalőni képtelennek tűnő ellenfél végül visszalőtt. Török úgy látja: Soros hatása a folyamatokra, a reakciókra, a reagálókra sokkal nagyobb, mint gondolták. A kormány vudubábukkal szeret küzdeni, és Sorost ilyennek tartották a Fidesz vezetői, de mintha Soros Györgyről kiderült volna, hogy nem vudubábu – emelte ki.

A politikai elemző szerint a Fidesznek az a célja, hogy a 2 milliós szavazótáborát egyben tartsa a jövő tavaszi parlamenti választásokig. A Fidesz nem kamikáze akcióba kezdett a CEU elleni támadással,

a döntést racionális mérlegelés előzte meg.

A választás előtt egy évvel csak a célközönség a fontos, így a Fideszt ma nem érdekli, hogy a társadalom saját táboron kívüli része mit gondol a lex CEU-ról – vélekedett.

Címlapról ajánljuk
Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.

Vietnám újabb amerikai inváziótól tart, és titkos védelmi terven dolgozik

Több mint fél évszázaddal a vietnami háború lezárása után a hanoi katonai vezetés továbbra is mély bizalmatlansággal tekint az Egyesült Államokra. Egy 2024-ben készült, most kiszivárgott katonai terv arra épül, hogy „Washington ürügyet kereshet egy újabb agresszió elindítására” – miközben hivatalosan, a két ország arról beszél, hogy soha nem volt ilyen jó köztük a partnerség.
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×