Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus

Gerendai Károly elmondta, milyen lesz Budapest „tengerpartja”

A budakalásziak szerint elvették tőlük a Lupa-tavat, amikor eladták Gerendai Károlynak, aki így luxusstrandokat építhet a területen - derült ki egy lakossági fórumon.

A lakossági fórumon a legtöbben a hangos strandolók, a megnövekedett autóforgalom, valamint a kevés információ miatt panaszkodtak. A háromórás beszélgetés vége felé azonban egyre többen beszéltek arról is, hogy jó ötlet egy rendezett strand építése, de a belépés legyen sokkal olcsóbb a budakalásziaknak - írja a Magyar Nemzet.

„Higgye el, Gerendai úr, mi a Sziget fesztivált is jegy nélkül »élvezzük«, olyan hangos!” – fakadt ki az egyik budakalászi lakos a Lupa-tó fejlesztésével kapcsolatos lakossági fórumon, ahol a beruházó Gerendai Károly ismertette a terveket. A mintegy hetven résztvevő lakos közül a legtöbben azt kifogásolták, hogy tavaly, a Lupa-strand próbaüzeme idején egész éjjel lehetett hallani a fürdőzőket. Gerendai Károly szerint ugyanakkor az egész próbaidő alatt mindössze két olyan este akadt, amikor volt valamilyen esemény, minden más esetben este hatkor bezártak. A későbbiekben sem lesz sok éjszakai program, a strandok reggel kilenctől sötétedésig lesznek nyitva.

Gerendai ismételten leszögezte, hogy

nem fesztivált, hanem strandot akarnak építeni,

a helyieket pedig arra kérte, hogy jelezzék, ha ők hangosak, mert csak így tudnak ezen változtatni. Elismerte, hogy lesznek súrlódások a lakókkal, sőt bizonyos problémákat nem is tudnak majd megoldani, de szerinte tekintettel lesznek a helyiekre, már csak azért is, mert rájuk is potenciális vendégként tekintenek.

A tavalyi próbaüzem után idén már két strandot is üzemeltetnek, az egyik prémiumszolgáltatást nyújt 3000 forintos belépőért, a másik pedig alapszolgáltatást ad majd a vendégeknek 1000 forintért. A helyiek húszszázalékos kedvezményt kapnak majd a mindenkori árakból. 

A fórumon részt vevők kifogásolták az alacsony eladási árat is, mert – mint ahogyan arról múlt héten beszámoltunk – a tó önkormányzati részben lévő részét 118 millió forintért szerezték meg Gerendaiék. Az összeget hivatalos értékbecslés után állapította meg az önkormányzat, ennek megfelelően nem Gerendai Károlyék adták az árat.

A beruházók a következő években

„Budapest tengerpartját” alakítanák ki a Lupa-tavon,

összesen négy strandot, búvárközpontot, wakeboard-központot, sportcentrumot és vendéglátó egységeket hoznának létre, ezekre összesen 2,5 milliárd forintot költenének. Az infrastrukturális beruházások is jelentősek lesznek, jelenleg ugyanis a tó rendes parttal sem rendelkezik, a környéken pedig nincs vécé, világítás, sőt egy rendes kuka sem.

Címlapról ajánljuk
Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Vinkó József: én is megdöbbentem, milyen titkokat, rejtett történeteket mutatnak Budapest egyes gasztrohelyei

Nagyon is létezik gasztroturizmus – mondta Vinkó József, a Magyar Konyha magazin főszerkesztője az InfoRádió Aréna című műsorában, és felhívta a figyelmet újonnan összeállított gasztroséta helyekre. Beszélt arról is, hogy a hozzánk látogató külföldiek hetven százaléka milyen ételt keres, és hogy leáldozik-e a fine dining csillaga. Megtudhattuk tőle azt is, miért „házasítják” a japán és a perui konyhát.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Budapest így kerüli meg a kormányt a nemzetközi színtéren

Bár a diplomácia hagyományosan elsősorban nemzetállami feladatként jelenik meg, az utóbbi évtizedekben számos más szereplő – például civil szervezetek, vállalatok, multinacionális intézmények, valamint települési és területi önkormányzatok – is aktívan részt vesz a nemzetközi kapcsolatok alakításában. Az önkormányzatok így saját nemzetközi hálózataik révén bővítik mozgásterüket, tanulnak egymástól, átveszik egymás bevált gyakorlatait, és cserélnek közpolitikai modelleket. Az önkormányzati, vagy más néven szubnacionális diplomácia azt jelenti, hogy a nemzeti kormányok alatti közigazgatási egységek közvetlenül létesítenek és ápolnak külföldi partnerkapcsolatokat. Budapest esetében is az figyelhető meg, hogy az elmúlt években egyre határozottabban lép fel önálló, saját útját járó szereplőként a nemzetközi porondon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 08:35
×
×
×
×