Infostart.hu
eur:
380.82
usd:
322.08
bux:
130284.26
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel
Van, ahol már kinyitott a csúszda a Balatonon - képek

Van, ahol már kinyitott a csúszda a Balatonon - képek

Megkezdte a tavaszi pontytelepítést a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (BHN), 25-30 tonnányi 2-3 nyaras ponty kerül a Balatonba - közölte Nagy Gábor, a cég horgászati ágazatvezetője.

A szakember elmondta, a pontyok a társaság buzsáki tógazdaságából kerülnek a Balatonba, elsőként Balatonföldváron és Balatonfűzfőn.

A legnépszerűbb horgászhalból idén is 300 tonnányi a BHN telepítési kötelezettsége, amit az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően szeretnének ebben az évben is túlteljesíteni.

Nagy Gábor arról is beszámolt, hogy a telepítési helyszínek kiválasztásakor több szempontot is figyelembe kell venniük, például azt, hogy a Balaton mindhárom medencéjébe közel azonos halmennyiségű hal kerüljön.

Az országos szabályozásnál némileg szigorúbb balatoni horgászrend szerint március 1. és március 31. között tilos csalihalat, halszeletet, műcsalit a horgászhelyen és a horgászcsónakban tartani, azzal horgászni, továbbá a süllő, a balin, a kősüllő és a sügér mellett a csukát és a harcsát megtartani. Amennyiben a tilalmi időszakban ragadozó hal akadna horogra, a horgász köteles azt kíméletesen visszaengedni a vízbe. A BHN halőrei ebben a hónapban kiemelten ellenőrzik a horgászrend betartását.

Címlapról ajánljuk
Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Szakértő a Beneš-dekrétumokról: nem kedvező a szlovákiai magyaroknak, hogy kampánytéma lett az ügy

Érdekük a szlovák politikai erőknek, hogy Magyarországon kampánytéma legyen a Beneš-dekrétumok ügye még akkor is, ha a két fő rivális párt nagyjából egyetért a helyzet megítélésében – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Tárnok Balázs, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet kutatásért felelős igazgatója, a Szlovákiai Magyar Szövetség külügyi szakértője.

Vitalij Klicsko: Kijev az életéért küzd

Az ukrán főváros polgármestere drámai hangú interjúban számolt be a BBC-nek a hétfőre virradó éjjel történt tömeges orosz légicsapásról.
inforadio
ARÉNA
2026.02.04. szerda, 18:00
Papp Bence
labdarúgóügynök, Tóth Alex képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×