Infostart.hu
eur:
375.64
usd:
318.47
bux:
126768.38
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor
Majtényi László: akár igaz is lehet, hogy a pártok a háta mögött egyeztettek róla

Majtényi László: akár igaz is lehet, hogy a pártok a háta mögött egyeztettek róla

Majtényi László nem tud arról, hogy a civilek úgy ajánlották őt köztársasági elnöknek, hogy a háttérben a baloldali pártok már megállapodtak a jelöltségéről, de nem is tartja elképzelhetetlennek - mondta az InfoRádiónak, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc Aréna című műsorunkban beszélt a háttéralkuról.

Gyurcsány Ferenc február 6-án az InfoRádió Aréna című műsorában az államfőjelölt-állításról azt mondta,

"Majtényi László felkérése az hónapok óta zajló folyamat volt.

Mi ezt ismertük, láttuk, részt vettünk benne. Leegyeztettük, hogy végül az a megoldás született, hogy Majtényi Lászlót először civilek ajánlják, és kérik, hogy a demokratikus ellenzéki pártok támogassák."

Ez váratlan fordulat volt, mert január végén Majtényi László ugyancsak az Aréna című műsorban úgy nyilatkozott, "tárgyalni senkivel nem tárgyalok. Hozzáteszem, hogy én ezt úgy vállaltam el, hogy

egyetlen pártpolitikussal egyetlen mondatot nem beszéltem."

Az ellentmondás miatt az InfoRádió ismét megkereste az alkotmányjogászt, aki azt mondta, arról nem tud nyilatkozni, hogy Gyurcsány Ferenc, vagy az ellenzéki pártok vezetői egymás között miről beszélgettek korábban, őt december vége felé kereste meg néhány civil, hogy találkozni akar vele.

"Ezen a találkozón adták elő, hogy köztársaságielnök-jelöltet kellene indítania az ellenzéknek, és ők úgy kalkulálnak, hogy erre én lennék a legalkalmasabb. Mire én szépen elmondtam, egyrészt nem én vagyok a legalkalmasabb, másrészt javasoltam jó néhány embert" - mondta Majtényi László.

Miután ezt nem fogadták el, néhány nap gondolkodási időt kért, beszélt a családjával, majd megjelent a civilek nyilvános felkérése. Akkor óvatos pozitív választ adott, és csak további két nap után mondott igent. 

"Arról, hogy korábban pártvezetők az én esetleges jelölésemről beszéltek volna, egyáltalán semmit sem tudtam. Az meg csak

fel sem merül, hogy egy ilyen megbeszélésen részt vettem volna.

Az első megbeszélés, amelyet pártvezetőkkel folytattam, január közepén történt. Erről az első médiaszereplésemen be is számoltam néhány nappal később" - mondta az alkotmányjogász, és közölte, mivel negyven képviselő írásos támogatása kell az államfőjelöltséghez, ezért ebben a szakaszban a pártokkal szükségszerűen találkoznia kell, de ezekről beszámolt a nyilvánosság előtt. Nemcsak az említett első találkozóról, hanem az LMP elnökségével folytatott megbeszélésről is. Szerdán pedig az MSZP frakciójával találkozik. 

A kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc idézett kijelentése a hónapokig tartó előkészítésről és a pártok háttérmegbeszéléseiről igaz lehet-e, Majtényi László ezt felelte:

"Ez a történet így igaz is lehet. Tényleg nem én vagyok hivatott eldönteni, hogy én annyira jó és kézenfekvő jelölt vagyok az elnöki posztra, de hogy erről korábban, én tudtomon kívül tárgyalhattak, megtörténhetett."

Majtényi emlékeztetett arra, hogy már decemberben megjelent egy sajtóhír, miszerint az MSZP és az LMP tárgyalt róla, és akkor egy nyilvános Facebook-bejegyzésben azt írta, milyen jó lenne, ha erről tudna. 

A felvetésre, hogy a pártelnök kijelentése után számít-e a Demokratikus Koalíció támogatására, így reagált: "Miután a DK már biztosított a támogatásáról, gondolom, hogy ebben nem történt változás, mert ha történt volna, nyilván megmondták volna."

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Este másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt Kijevben

A nap folyamán másodszor is bekérették a magyar nagykövetségi ügyvivőt az ukrán külügyminisztériumba, és ezen az újabb találkozón is bebizonyosodott, hogy Kijev kizárólag politikai okok miatt nem indítja újra a kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Hiába a pazar eredmények, földbe döngölték az Nvidiát

Szerda este közzétette legfrissebb negyedéves számait az Nvidia. A világ legnagyobb piaci értékű tőzsdei vállalata ezúttal sem okozott csalódást, a pozitív eredmények pedig az egész AI-trade szempontjából kulcsfontosságúak. Ezt követően ázsiában ma reggel vegyes volt a hangulat, Európában emelkednek a tőzsdék, viszont az USA-ban nincs határozott irány. Itthon az Magyar Telekom árfolyama mutat jelentős elmozdulást, a befektetők kedvezően fogadták a vállalat előrejelzését az idei növekedésről, valamint az osztalékemelésről, és a tovább részvény-visszavásárlásokról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×