Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Kiszáll a Párbeszéd

A Párbeszéd Magyarországért kiszáll a baloldali pártok előválasztásokról szóló tárgyalásaiból - jelentette be keddi budapesti sajtótájékoztatóján a párt társelnöke.

Szabó Tímea döntésüket azzal indokolta, hogy szerintük az MSZP és a DK nem érdekelt az előválasztásban. Ezzel véget érnek az általuk kezdeményezett ilyen témájú tárgyalások, de továbbra is nyitottak az egyeztetésre minden olyan párt és szervezet felé, akik hisznek a kormányváltásban - mondta. Kérdésre válaszolva ezen szereplők közé sorolta az LMP-t, az Együttet és a Momentum Mozgalmat.

A független képviselő pártja legfontosabb célkitűzésének a kormányváltást nevezte. Emlékeztetett, hogy a kvótareferendum után hirdették meg az előválasztásokról szóló tárgyalásokat, ahol sikerült összehozniuk a baloldali ellenzéki pártok vezetőit. Szavai szerint ezen bemutatták saját koncepciójukat, az MSZP viszont néhány hónap múlva olyan javaslatot ismertetett, amely leginkább "a civilek kizárására" irányult, a DK pedig azóta sem állt elő az elképzeléseivel.

A tárgyalások leginkább egy értékalapú megállapodás szövegezésével teltek ahelyett, hogy megalkották volna az előválasztás részletszabályait - folytatta Szabó Tímea.

Hozzátette: az elmúlt hetek hírei alapján arra következtetnek, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) nem annyira elkötelezett az előválasztásban, mint azt korábban kommunikálták. Az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltje, Botka László karácsony előtt már nyilvánosan is jelezte, hogy nem pártolja az előválasztást, miközben a sajtóban olyan, hivatalosan meg nem erősített hírek is megjelentek, hogy a szocialisták és a DK megállapodtak a budapesti választókerületek elosztásáról - emelte ki Szabó Tímea, megjegyezve: Gyurcsány Ferenc DK-elnök pedig az "összes ellenzéki párt vezetőit pszichiáterhez küldte és azt mondta, ha tetszik, ha nem, megállapodás ide vagy oda, ő bizony elindul a választásokon".

A Párbeszéd továbbra is azt szeretné elérni, hogy mind a 106 egyéni választókerületben csak egy baloldali ellenzéki jelölt induljon, akiket előzetes versenyben választanak ki a pártok - szögezte le.

Kérdésre válaszolva Szabó Tímea azt mondta, nem tudják miért várt másfél hónapig a pártokkal való egyeztetés elkezdésére a szocialista Botka László. Hozzátette, a szegedi polgármesterrel bármikor szívesen beszél, de tárgyalni csak akkor hajlandóak, ha a politikus nyitott arra, hogy a szavazók bevonásával válasszák ki a közös ellenzéki jelölteket.

Elmondta, a Párbeszéd jelenleg 75 körzetben tudna egyéni jelöltet állítani, de tavaszra mind a 106-ban lesz saját jelöltjük, és megnevezik majd saját miniszterelnök-jelöltjüket is.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×