Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Tarlós: "Az OLAF-jelentéssel 180 fokot fordult a dolog"

Teljesen érintetlennek nevezete Budapest jelenlegi vezetését Tarlós István főpolgármester az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentésében észrevételezett szerződések ügyében.

A főpolgármester kedden a Lánchíd Rádió reggeli műsorában kiemelte: egyetlen egy kivétellel valamennyi megállapítás a 2010. évi választást jelentősen megelőző időpontokat érinti. A legsúlyosabbak, így az Alstom-szerződések ügye is még a 2006. évi választások előtt születtek meg - mondta.

"Nem nagyon hiszem, hogy van miről beszélni" - fogalmazott a főpolgármester, rámutatva arra, hogy az egyetlen 2010 utáni észrevétel az OLAF részéről "pusztán" az ellenőrző mérnök cseréjére vonatkozik.

Az ellenőrző mérnökkel a szerződést 2006 júniusától kötötték meg határozott időre 2012-ig. Azt írja erről az OLAF, hogy a mérnök szerepét egy olyan vállalat töltötte be, amely komoly összeférhetetlenségben állt több kivitelezési alvállalkozóval is, és szabálytalan kifizetéseket eszközölt - mondta el Tarlós István.

Mint kifejtette, a mérnököt le akarták cserélni, ezért 2010 után kétszer is kiírtak közbeszerzést, de ezeket megtámadták feltehetően időhúzás céljából. A mérnök "in-house" beszerzése 2012 decemberében történt meg, amikor is a BKK Közutat - kormányzati hozzájárulással - megbízták az ellenőrzi tevékenységgel.

Közölte, ezzel kapcsolatban az OLAF a közbeszerzési eljárás elmaradását helytelenítette, de egyúttal megállapította, hogy a mérnökcserével megszüntettek egy súlyos szabálytalanságot.

Tarlós István hangsúlyozta azt is, hogy a jelenlegi városvezetés rengeteg pénzt visszaszerzett a 4-es metró beruházáshoz kapcsolódó "borzalmas szerződések újratárgyalásával". Emlékeztetett arra is, hogy 2011 januárban feljelentést tettek.

Tarlós István szólt arról is, hogy Demszky Gábor volt szabad demokrata főpolgármester idején a főváros vezetése egy metrószerződést sem vitt be a Fővárosi Közgyűlés elé. Nem tudni kik és hol döntöttek - jegyezte meg.

Tarlós István furcsának nevezte, hogy Demszky Gábor anélkül, hogy meggyanúsítanák, ügyvédet fogad és hirtelen kijelentik, hogy semmihez nincs köze. Az a furcsa, hogy pont az ellenkezője hangzik el, mint korábban, azaz, hogy Demszky Gábornak van a legtöbb köze a 4-es metróhoz, és most az OLAF-jelentéssel 180 fokot fordult a dolog - mondta a főpolgármester, megjegyezve: ezzel semmi olyat nem akar állítani, hogy Demszky Gábort "konkrétan és biztosan jogi felelősség terhelné, de ez a magatartás furcsának tartható".

Annak kapcsán, hogy a kormány nyilvánosságra hozta az OLAF-jelentést, azt mondta: a lényeg az, hogy a jelentés megjelent és hogy abban mi áll. "Ideje lenne nem a különböző véleményekről, fantazmagóriákról beszélni, hanem megnézni a jelentést" - fogalmazott Tarlós István.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Tízezrek menekültek el a kommunista diktatúrából: megdöbbentő, mi vár rájuk új hazájukban

Az elmúlt évtizedekben több tízezren menekültek el Észak-Koreából Kínán keresztül Dél-Koreába, és kezdtek ott új életét, a legnagyobb számban nők. A többnyire egyedülálló fiatal nők dél-koreai férjet keresnek maguknak, a dél-koreai férfiak körében pedig népszerűek az észak-koreai nők. Egy menekült nő, Judzsin, aki maga is dél-koreai férjet talált magának, kifejezetten északi nők és déli férfiak összeismertetésére hozott létre házasságközvetítő irodát, miközben saját házassága válságba kerül. Róla és a jelenségről szól egy új dokumentumfilm, az Észak-dél férfi-nő, amelyet hamarosan Magyarországon is bemutatnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×