Infostart.hu
eur:
380.05
usd:
322.23
bux:
126946.43
2026. február 23. hétfő Alfréd

Nem lehet nyelvvizsgához kötni a felvételit?

Az ombudsman szerint a kormány kellő előkészítés nélkül írta elő a felsőoktatásba való bekerülés egyik feltételeként a középfokú nyelvvizsgát, továbbá súlyosan sértette a jogbiztonság követelményét az, hogy a szakgimnáziumok kerettantervét közvetlenül a 2016/2017-es tanév kezdetét megelőzően hirdették ki - közölte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala.

A közlemény szerint Székely László alapjogi biztos hivatalból indított átfogó vizsgálatot amiatt, hogy a kormány 2014 decemberében bejelentette: 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik. Az ombudsman megállapította: az új követelmény meghatározásakor a szaktárca nem vette figyelembe az egyes oktatási szintek egymásra épülésének követelményét, nem biztosította a szükséges felkészülési időt, és nem gondoskodott az idegennyelv-oktatás iskolai feltételrendszerének megteremtéséről.

Az ombudsman jelentésében rámutatott, hogy egy idegen nyelv elsajátítását elsősorban a személyi és tárgyi feltételek, illetve a megfelelő csoportlétszámok határozzák meg. A nem emelt szintű idegen nyelvi képzésben résztvevő gimnáziumi tanulóktól a Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek alapfokú (B1), a szakgimnáziumi tanulóktól pedig középfokú szintű idegennyelv-ismeretet várnak el, és jelenleg az előbbi tanulóknak mindössze 7,5 százaléka tesz idegen nyelvből - a középfokú nyelvvizsgával egyenértékű - emelt szintű nyelvvizsgát.

Nem egyszerűen oktatásszakmai problémát, hanem alapjogi aggályokat vet fel, ha az idegen nyelv tanításának komoly iskolai akadályai vannak - hangsúlyozta a biztos.

Székely László szerint az iskolának kell biztosítania annak feltételeit, hogy a diákok eleget tehessenek a felsőoktatási felvételihez megszabott nyelvvizsga követelményének. A jelentés hangsúlyozza, hogy rendszerszintű visszásságot és az oktatáshoz való jog sérelmét okozza a nyelvvizsga megkövetelése mindaddig, amíg hiányoznak a nyelvvizsgára való iskolai felkészítés tárgyi és személyi feltételei.

A jelentésben arra is kitértek: a jogbiztonság követelményét súlyosan sértette, hogy a szakgimnáziumok kerettantervét közvetlenül a 2016/2017-es tanév kezdetét megelőzően hirdették ki, így egyáltalán nem volt idő felkészülni az új feltételekre. Ez nemcsak az idegen nyelv oktatásával kapcsolatos helyi feltételrendszer hiányát, hanem a teljes szakgimnáziumi oktatás megkezdését és befejezését is bizonytalanná tette. Mindez sértette az oktatáshoz való jogot azzal, hogy hátrányosan érintette a szakirányú felsőoktatásban tovább tanulni kívánók felkészítését is - írták.

Az ombudsman mindezek miatt azt javasolta Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének, hogy erőteljesebben fejlesszék az iskolai idegennyelv-oktatás infrastruktúráját, és azt, hogy a felkészülési idő garantálása érdekében tegyék későbbre az emelt szintű követelmény bevezetésének időpontját.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó
parlamenti tavasz nyitány

Orbán Viktor: Magyarország megvétózza a 20. szankciós csomagot is – videó

A miniszterelnök szónoklatával indult a magyar országgyűlés tavaszi munkája, ami várhatóan nem lesz hosszú, körülbelül három hetes. Hosszan sorolta, mennyi pénzt és honnan von el az EU azért, hogy Ukrajnát segítse, de Orbán Viktor szerint ennyi pénzt nem lehet összekalapozni, a közös és a tagállami költségvetésekben sem állnak rendelkezések források Ukrajna ilyen nagy mértékű támogatására, ami óriási felelőtlenség, sőt istenkísértés, arról már nem is beszélve, hogy egyes országok már katonák küldéséről beszél Ukrajnába.

Beváltott szlovák ígéret: lekapcsolják a villanyt Ukrajna felé

Robert Fico egy vasárnap este a közösségi médiában közzétett videójában azt mondta, beváltja ígéretét, és lekapcsolja az ukránoknak az áramot. A szlovák kormányfő hétfőn ezért felkeresi az állami áramszállító vállalatot, az SEPS-t, és arra kéri a céget, hogy állítsák le az Ukrajnába irányuló rendkívüli villamosenergia-exportot.
inforadio
ARÉNA
2026.02.23. hétfő, 18:00
Áder János
volt köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×