Infostart.hu
eur:
380.38
usd:
322.66
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Orbán Viktor számláján kevesebb a pénz

A korábbi három helyett már csak két - egy budapesti és egy felcsúti - ingatlannak tulajdonosa Orbán Viktor, akinek a számláján is kevesebb pénz van, mint egy évvel korábban - derül ki a miniszterelnök 2016-os vagyonnyilatkozatából, amelyet kedd este tettek közzé a miniszterelnok.hu oldalon.

A dokumentum szerint a kormányfő továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak, valamint egyedüli tulajdonosa egy 2013-ban vásárolt felcsúti háznak.

Az előző évhez képest azonban változás, hogy az idei bevallásban már nem szerepelnek a 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméternyi, közös tulajdonban lévő, belterületi földjei, amelyekkel kapcsolatban fel volt tüntetve, hogy 50 évre ingyenes használatra átengedte őket a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.

Autója, egyéb nagy értékű ingósága és gazdasági érdekeltsége továbbra sincs a Fidesz elnökének.

Míg a feleségével, Lévai Anikóval közös számláján tavaly valamivel több mint 5 millió forint volt, addig a mostani nyilatkozatban itt 742 ezer forint szerepel.

A miniszterelnök még 2002-ben vett fel - feleségével közösen - 20 millió forint jelzáloghitelt, amelyből fennálló tartozása csaknem 6 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt 1 millió 167 ezer forintot törlesztettek.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel, hogy a törvény szerinti javadalmazást kapja miniszterelnökként a Miniszterelnöki Kabinetirodától és képviselőként az Országgyűlés Hivatalától. Fidesz-elnökként továbbra sem vesz fel fizetést.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×