eur:
401.37
usd:
365.71
bux:
73411.75
2024. október 5. szombat Aurél

Mennyibe kerül a gyermekvállalás? - Lapszemle

A Magyar Idők arról ír, hogy a megelőző két év csökkenése után tavaly lényegesen több ügyben nyitott dossziét az Emberi Jogok Európai Bírósága. A Magyar Nemzet cikke szerint a szülők ritkábban és kevesebb időre mennek gyermekápolási táppénzre.

A Magyar Idők arról ír, hogy a megelőző két év csökkenése után tavaly lényegesen több ügyben nyitott dossziét az Emberi Jogok Európai Bírósága. A legnagyobb mértékben Törökország, Románia és Magyarország esetében emelkedett az emberi jogok érvényesülésével kapcsolatos ügyek száma. Magyarország folyamatban lévő ügyeinek száma egy év alatt több mint 11 százalékkal emelkedett, tavaly 8950 eset feldolgozását kezdték meg.

A Magyar Nemzet cikke szerint a szülők ritkábban és kevesebb időre mennek gyermekápolási táppénzre, az elmúlt húsz évben a felére csökkent az igénybe vett napok száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint az 1995-ös 2,3 millióról 2015-re 1,1 millióra csökkent a gyermekápolásra igénybe vett táppénzes napok száma. A lap által megkérdezett szakértő szerint súlyos probléma, hogy míg hároméves kor alatti gyermek után a szülőknek évente 84 nap gyermekápolási táppénz jár, hatéves kor felett csak 28 nap, 12 éves kor felett pedig már egy nap sem.

A Napi.hu összeállításából kiderül: az Eurostat legfrissebb adatai szerint nagy mértékben csökkent tavaly a szegénység Magyarországon. 2016-ban a most publikálni kezdett adatok szerint a társadalom 26 százaléka, több mint 2 és fél millió ember élt szegénységben, ami a 2013-as csúcshoz képest több mint 857 ezres csökkenést jelent.

A Magyar Nemzet cikkéből kiderül: a laborvizsgálatok szerint baktérium okozta a déli határon január elején 126 rendőr rosszullétét. Toxint termelő, B.cereus nevű baktériumot mutattak ki a laborvizsgálatok a január 2-i ebédre elfogyasztott párolt rizsben és egy orosházi szendvicskészítő műhelyben csomagolt tavaszi felvágottban.

A Magyar Idők arról ír, hogy a győri Audi-gyárban a szakszervezet idei és jövő évi, dolgozónként 45 ezer forintos, az eredetinél alacsonyabb béremelési igénye helyett a gyár csak 25 ezer forintot emelne, ráadásul az éves kafetériakeret is kisebb lenne a vártnál. A nyomásgyakorlás eszközeként tegnap 1500 dolgozó sztrájkolt a gyárban. A lap ugyanakkor kiemeli: a többi nagy magyarországi autógyárban már megszületett a megállapodás a dolgozókkal.

A Portfolio arról ír, hogy a brit uniós kilépés miatt újabb nagybank, a UBS, az HSBC és a Goldman Sachs után a Barlacys is elhagyja Londont. Utóbbi Dublinba helyezi át európai központját, ahová a tervek szerint 150 dolgozót költöztetnek át, és már egyeztetett az ír felügyeleti szervekkel is.

A Napi.hu összeállításából kiderül: sokkoló szabályt hozott a lengyel kormány: az előrefizetéses mobilok tulajdonosainak február 1-jéig regisztráltatniuk kell magukat szolgáltatóiknál. Emiatt egy hét alatt tízmillióan rohanhatják meg az ügyfélszolgálatokat. Aki lekési a határidőt, annak felfüggesztik a számát. Az ügy 10 millió lengyelt érint, akiknek összesen 25 millió előrefizetéses SIM-kártyájuk van.

A Pénzcentrum.hu összeszedte: mennyibe kerül ma Magyarországon a gyermekvállalás a fogantatástól a szülésig. A gazdasági portál szerint a párok ezekre a kiadásokra sok esetben nem készülnek fel, pedig a baba és a mama ruhatára, az ellátáshoz szükséges eszközök beszerzése és az orvosi vizsgálatok is tervezhető kiadást jelentenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Ákos: nem jó kimondani, hogy hatalmas vihar közeleg – egymásra kell nézzünk, emberek

Én arra hívok mindenkit, aki ezt a lemezt hallgatja, hogy ember legyen velem együtt, hogy egymás számára emberek lehessünk, és hogy megfogalmazhassunk nyugodtan aggodalmakat és örömöket anélkül, hogy a másik folyton ellenséget látna bennünk – mondta Kovács Ákos dalszerző, előadóművész az InfoRádió Aréna című műsorában, ahol beszélt a most megjelent Metropolis című dupla albumáról és a december 14-i Aréna-koncertjéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.10.07. hétfő, 18:00
Karácsony Gergely
Budapest főpolgármestere
A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

A hét végére sikerült javítani az amerikai tőzsdéknek

Továbbra is nyomás alatt vannak a világ tőkepiacai, a befektetők elsősorban az Irán és Izrael közötti konfliktusra figyelnek. Csütörtökön eséssel fejezték be a kereskedést az európai és az amerikai tőzsdék, ma ehhez képest már emelkedés látszott Európában, és az amerikai tőzsdék is feljebb kerültek. Az EU kínai elektromos autók büntetővámjával kapcsolatos döntésére emelkedett az európai autók részvényárfolyama, a hangulatot a délután megjelent, vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat is javította.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×