eur:
400.28
usd:
370.64
bux:
92482.68
2025. március 26. szerda Emánuel

Új mobil radarokat telepítenek Magyarországra - lapszemle

Tarlós István minden lehető módon sürgeti a 4-es metró építésekor történt visszaéléseket bemutató OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát - mondta a főpolgármester a Magyar Időknek adott interjúban. Távozik az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet - közli a Magyar Nemzet. Fejlesztik a honvédségi radarrendszert - közli a Magyar Idők.

Tarlós István minden lehető módon sürgeti a 4-es metró építésekor történt visszaéléseket bemutató OLAF-jelentés nyilvánosságra hozatalát - mondta a főpolgármester a Magyar Időknek adott interjúban. A 3-as metró felújításáról a politikus kitért arra is, hogy tavasszal több felújított szerelvény is futhat már a vonalon, a vonal rekonstrukciója pedig júliusig megkezdődhet.

Távozik az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet - közli a Magyar Nemzet. A frakcióvezető a lapnak azzal indokolta február 16-i hatállyal érvényes döntését, hogy életútja során nagy tapasztalatokra tett szert a szervezetfejlesztésben, az LMP-ben pedig most éppen erre van szükség. Hozzátette: az úgynevezett szellemi erőtér, vagyis a párt körüli holdudvar életre hívásában is aktívan közreműködne.

Kiugró, a 2015-ös külkereskedelmi mutatóknál is jobb eredményt vár 2016-ra Magyar Levente - közli a Világgazdaság. A külgazdasági tárca államtitkára a lapnak adott interjúban elmondta azt is, hogy bízik az Oroszországgal szembeni szankciók feloldásában. Kitért arra is, hogy a bérfejlesztést nem lehet halogatni, mert Magyarország már nemcsak a nyugati országoktól van lemaradva, hanem lassan a V4-ektől is, a lengyelek átlagosan negyedével keresnek többet, mint a magyarok.

Nátrán Roland, az Eximbank volt vezérigazgatója, egyben a Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi helyettes államtitkára is gyanúsítottja annak a büntetőeljárásnak, amelyet a pénzintézet ingatlanbérleti szerződése miatt folytat a Nemzeti Nyomozó Iroda - számolt be a Magyar Nemzet. Nátrán Roland az állami tulajdonú Eximbank vezetőjeként írta alá a Lánchíd Palota kibérlésére kötött megállapodást, amely miatt a pénzintézet új vezetése feljelentést tett. Az ügyben tavalyelőtt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt indult nyomozás.

Fejlesztik a honvédségi radarrendszert - közli a Magyar Idők. A mobil radarokkal kapcsolatos program jelenleg a beszerzési eljárást közvetlenül megelőző fázisában tart, ám a Honvédelmi Minisztérium a beruházásra szánt keretről nem kívánt információt adni a lapnak. Indoklásuk szerint a mobil radarszázadra a telepített radaroktól függetlenül is szükség van, hiszen feszült biztonsági helyzetben vagy katonai konfliktus esetén az épített radarok elsődleges célpontoknak számítanak.

Indul a verseny a Brexit után, a lengyelek megint lenyomnak, ha nem vigyázunk - írja a portfolio. Lengyelország ugyanis a Bloomberg tudósítása szerint már az idén 30 ezer új munkahelyet vonzhat magához az üzleti szolgáltatások iparágában annak köszönhetően, hogy a Brexit miatt cégek sora hagyná ott az Egyesült Királyságot.

A napi.hu arról ír, hogy történelmi mélypontra 21,5 milliárd forintra csökkent a költségvetési szervek tartozása 2016 decemberében. Utoljára ennél kisebb tartozást csak a 2010-es kormányváltás előtt, 2010 márciusában regisztrált a kincstár. Bővebben a témáról 9 óra után, Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.

A Magyar Időkben arról olvashatnak, hogy ötmilliárd forintot megközelítő fejlesztési pályázati forrás nyílt meg tegnap a Pest megyei önkormányzatoknak, valamint a megyében működő mikro-, kis- és középvállalkozásoknak – közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára. A vállalkozásoknak kiírt pályázat célja a cégek telephelyeinek modernizációja és bővítése.

KAPCSOLÓDÓ HANG

VIDEÓAJÁNLÓ
Címlapról ajánljuk
Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Elemző: inkább kommunikációs fogásnak tűnik az európai fegyverkezési terv

Ursula von der Leyen 800 milliárd eurós fegyverkezési terve az uniós tagállamok meglévő védelmi kiadásait is tartalmazza, és ha meg is valósulna, akkor sem feltétlenül garantálná azt, hogy Európa később majd ki tudja váltani az amerikai biztonsági garanciákat – mondta az InfoRádióban Nagy Dávid, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.26. szerda, 18:00
Balasa Levente
a Siemens Zrt – Smart Infrastructure szakmai igazgatója
Meredek tervvel állt elő Amerika, több területen tűzszünetben egyeztek meg a felek – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Meredek tervvel állt elő Amerika, több területen tűzszünetben egyeztek meg a felek – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Szergej Lavrov, Oroszország külügyminisztere kategorikusan elutasította, hogy országa átadja Európa legnagyobb atomerőművének irányítását Ukrajnának vagy bármely más országnak, miközben Donald Trump korábban érdeklődést mutatott az ukrán nukleáris létesítmények iránt - írja a Sky News. Oroszország megerősítette, hogy megállapodás született a Fekete-tengeri biztonságos hajózás garantálásáról, valamint az orosz és ukrán energetikai létesítmények elleni támadások átmeneti felfüggesztéséről. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×